2013. december 24., kedd

Jókívánság


Minden Kedves Olvasómnak kívánok áldott, békés Karácsonyt!

 

Simon András grafikája

Szellő


No nem a langyos tavaszi szellőről van szó, de nem ám! A fent nevezett Szellő minden, csak nem légies. Nevével ellentétben. Sőt! Ő  nehéz, mármint nehéz ló. Egy magyar hidegvérű, nehéz ló. És a miénk!!!! Van útlevele, papírjai, ami nem azért fontos, mert külföldre szeretnénk vele menni:-)), hanem, ha pároztatva lesz, állami támogatás jár utána, őshonos fajta megőrzésért. Így a lovacskánk majdhogy nem önfenntartó.

Nagyon jól érzi magát kint a téli napsütésben. Felvette a "téli bundáját".

Ugye milyen bájos?

Kicsit összekente magát a fetrengésben


Hát, ahogy mondani szokták: "akkor segge van, mint a Winnetou lovának", ami ebben az esetben természetesen bók:-)

Már a szomszéd Józsi bácsi Rómeó nevű arab ménje felé kacsingat:-)

Lassan tényleg teljes lesz a gazdaság. Veszünk hozzá egy speniter kocsit, és Szellő fogja repíteni a kedves vendégeinket sétakocsikázásra. Drágám azzal fog menni lucernáért, fáért, kevesebbet költünk drága, környezetszennyező gázolajra. A szénagyűjtésnél is jó szolgálatot fog tenni, a Berlingo ugyanis nem összkerekes, nem tud a legelő síkos füvén feljönni. De elsősorban magunk és vendégeink szórakoztatását fogja szolgálni. Nyugodt, szelíd, kedves ló, nem túl fiatal, de jó erőben van még. Amikor a Zuram először kiengedte a napsütésre, elkezdett henteregni (jól össze is koszolta magát), és aztán úgy pattant fel, mint egy fiatal csikó. A színe amúgy fehér, de fehér lószín nincs, így szürkének mondják.
Így teljesült a Drágám régi-régi álma, végre van egy saját lova! (A kocsikázás meg nekem sincs ellenemre.:-))

2013. december 23., hétfő

Megint gyarapodtunk


Majd' elfelejtettem: vettünk 8 szép kecskét, még a disznóvágás előtti héten. Valamelyik apróhirdetési oldalon találtunk őket, jó áron. Nem nagyon szoktak ősszel kecskét venni, de mivel alkalmi volt az ár, érdemes őket télen etetni, mert még így is jól jártunk velük. Parlagiak mind, szarvuk van, helyesek. Tavasztól így már legalább 20 kecskét fogunk fejni.
"Női napozó"

Balról jobbra: Mokka, Brünhilde (kissé hátul), Holstein Fríz, Mici

Frau Schwarz (von Schwarz, ha kérhetném:-))


Delelés a napon


Lili (bal szélső) már szépen beilleszkedett a nyájba

(Balról) Schulteisz az Ikrek (Rejtő után szabadon), ők ketten teljesen egyformák:-)

Elkészült végre a fűszertartóm, amit kémcsövekből készítettem. Nem ez a kosár a végleges helyük, ez csak ideiglenes.





Különleges hely ez a Dada, itt még a jégvirág is másképp néz ki, szebb, mint máshol: 


"Ornamentikus" jégvirágok
Kicsit csapongok, tudom, de mostanában, (amióta kulturális közmunkás vagyok), még kevesebb időm van blogot írni, pedig annyi minden történt az utóbbi időben. A legérdekesebb hír még hátra van, azt majd legközelebb!:-)

2013. december 21., szombat

Dezsőnek meg kell halnia...


Biztosan sokan ismeritek a fenti, már-már közhelyszagú mondatot, ami a Tanú című filmben hangzott el. Azóta sok disznót kísértek ezek a szavak utolsó útjukra.
Nos a fenti mondat már átvitt és szó szerinti  értelemben is posztumusz, mert egyrészt ez hétfőn hangzott el nálunk, másrészt (ebből következően) Dezső már rég halott.:-) Olyannyira, hogy a belőle készült kolbászokat holnap hozzuk el a füstről.
De kezdjük az elején. Minden évben szoktunk sonkát, szalonnát venni és sózni, füstöltetni. Szalámit is minden évben szoktunk tölteni. És mivel végre falun lakunk, így adta magát a dolog: disznót kell vágni! Igen ám, de nincs hozzá semmilyen eszközünk. Volt, naná, hogy volt minden, de a költözések alatt lassan "lemorzsolódtak" rólunk, mondván, hogy ez már úgysem kell, minek cipeljük évekig. Szóval nem maradt semmi eszköz, egy hurkatöltőn kívül, így elvetettük az ötletet. Aztán jött dadai Ervin barátunk, hogy ugye az idén már mi is vágunk? Mi nem, válaszoltuk. Aztán megint jött, megint kérdezte. Mi nem, válaszoltuk. Pedig megérné, mondta. Ez így ment egy darabig, amíg le nem ült velünk, egy röpke fejszámolás erejéig, hogy miszerint mibe kerül a nyers szalonna, a sonka, a hús, és mibe kerül egy élő disznó, amiből lesz kolbász, hurka, zsír, töpörtyű, hús, kocsonyának való, szalonna, sonka, májas, disznósajt. Tudjuk, feleltük, de nekünk nincs hozzá semmink, meg aztán a "szaktudás" is hibádzik. Ááááá, az nem probléma, nekik sincs semmijük, de böllért hívnak, az hoz minden eszközt. Megadta a böllér számát, nosza felhívtuk, közöltük, hogy nekünk az elhatározáson kívül nincs semmink egy disznóvágáshoz. Nem probléma mondta, sőt, felajánlotta, hogy vágjunk nála, akkor nem kell cipelni az eszközöket, és még kosz sem lesz. Ideális helyzet.:-) Először mangalicát szerettünk volna, de mire keresni kezdtük, a környéken már elkelt az összes. Így maradtunk a hagyományos fehér disznónál. Kiválasztottunk egyet, lefoglaltuk, és hétfőn reggel elmentünk érte. Ott a háznál leszúrta a böllér, utánfutóra raktuk, és irány a "böllérház". Fotókat nem készítettem, lássuk be, nem lett volna túl életszerű, ha egy falusi disznóvágásnál fényképezőgép lett volna a kezemben a "munka vége" (amit meg tudok fogni, ha kell) helyett.:-) Nagyon "flottul" ment az egész, délután négykor már robogtunk hazafelé a sok finomsággal (többek közt HÁZI TÖPÖRTYŰVEL!!!:-) Csak az maradt ott, ami a sózóba, illetve a füstre került. Most aztán rengeteg mindenünk van, és olyan finom, amilyet ritkán eszik az ember. Egyébként, már ezért megéri disznót vágni!

2013. december 6., péntek

Egy kis összegzés...


Sokan kérdezik, hogy élünk,  mennyire jött be  a számításunk...

Hogy hogyan élünk? Nyugodtan, boldogan. Szabadon, lekötve.
Lekötve: Nyáron rengeteg munkával, sokszor fáradtan. Reggel 6 körül kelünk, este 9 előtt nem jutunk be, ha kivételesen mégis, akkor valamit biztosan elfelejtettünk.:-)) Vacsora negyed tíz, fél tíz.  A legkésőbbi negyed tizenegy volt. Nem megyünk nyaralni, itt nyaralunk, ha lejutunk a Petörke tóhoz úszni.:-)) Ha intéznivalónk van, akkor max. 6-8 órát tudunk távol lenni itthonról. Az etetések, fejések időpontja fix, bármi mást csak azok után tudunk csinálni. Ha vendég jön, a vendégháznak makulátlannak kell lennie.
Szabadon: Mi döntjük el, hogy milyen (etetés, fejés után) sorrendben tesszük a dolgunkat. Nincs főnök. A siker a mi sikerünk, a kudarc a mi kudarcunk. Mi döntjük el, hogy milyen és mennyi állat legyen. Mi döntjük el, hogy milyen portékákat készítünk. A saját szánk íze szerint.Ha valamire már nincs energiánk, azt elhalasztjuk (ha lehet), és akkor csináljuk meg, amikor már lesz.
A szabadság azt jelenti, hogy ott élünk, ahol szeretünk. Az tesszük, amit szeretünk. Olyan a házunk, amilyet szeretünk: meleg, barátságos, csinos. Olyan gyönyörű a környezetünk, aminél szebbet nem is kívánhatnánk magunknak.
Télen könnyebb az élet! Etetni ilyenkor is kell, mellé jön még a fűtés, hólapátolás. Később kelünk, korán be tudunk menni. Napközben akol, istállókarbantartás, lombgyűjtés, favágás. Rossz idő esetén diópucolás, olvasás, filmnézés. Az esték nyugodtak: tököt vagy gesztenyét sütünk, teázunk vagy forraltborozunk, beszélgetünk. Vagy ilyenkor is diót pucolunk, miközben hangoskönyvet vagy előadásokat hallgatunk a Youtube-on.

Hogy hogy jött be a számításunk? Meg lehet-e ebből élni? Szerintünk igen. Biztosat  a következő szezon után fogunk tudni, akkor látjuk a költségeket és a bevételt. Meggazdagodni nem akarunk, csak megélni. TISZTESSÉGESEN, a szó legnemesebb értelmében.

2013. december 2., hétfő

Good bye Dolly...


Hát igen, a Hello Dolly-ból good bye Dolly lett. Tegnap volt két hete, hogy eladtuk. (Bocsánat, néha elég késve írom a blogot.) Bicskére került egy nagyon szimpatikus angol telivér tenyésztőhöz. Biztosan jó helye lesz.
Dolly

"Elkelt" (ajándékba) a két kiskutyánk is. A Másikat egy juhász vitte el (én beszéltem rá, hogy a Másikat válassza, mert az Artúr volt a kedvencem, szerettem volna, ha még marad egy kicsit:-)). Aztán a múlt vasárnap este elvitték az Artúrt is. Őt megsirattam kicsit, nagyon megszerettem, de sajnos nem tarthatunk meg minden kis állatot, hiszen így is van 3 kutyánk. Valószínűleg így maradt életben, ugyanis csütörtökön, Pécsről hazaérve, egy Stuffordshire terrier (leánykori nevén: Pitbull) várt minket. Úgy döntött, hogy márpedig mostantól ő itt lakik, nálunk. Egy kb. 50 kg-os kan, tiszta izom, olyan nyakkal, mint egy bikáé, és olyan tekintettel, mint a sátán kutyájáé. Mi szeretjük a kutyákat, de ezt a fajtát még véletlenül se. Ha történetesen egy foxi, vagy bármilyen "falurossza", akkor maradhatott volna, amíg a gazdája érte jön, de egy pitbull NEM! Nosza hívtuk a polgármester, hogy vajon kié lehet. Féltettük tőle a kutyáinkat, Pirikét, és a többi állatot. Persze aznap éjjel még itt maradt, így szegény saját kutyáink sem kaptak vacsorát, mert Drágám nem akart levezényelni egy kutyaviadalt az ételes tálkák körül. Komolyan őrizte a házat, ha valaki be akart volna jönni az udvarunkra, azt keményen megugatta. Szegény Jani kőműves barátunkat a saját telkén megtámadta. Nálunk amúgy szelíden viselkedett, nem bántott senkit és semmit, Pirikén kívül, őt ki nem állhatta, néha megkergette. Így járt egy szegény biciklis is, akit majd leszedett a járgányáról az utcán. Gyalog nem merte megközelíteni a házunkat senki. Még jó, hogy a postás nálunk autóval közlekedik, különben teljes lett volna a hírzárlat Dadán.:-) Másnap délután szerencsére jött érte a gazdája, így Dada felszabadult.:-))

Amúgy gyarapodtunk is! Elcseréltük Csinost Lilire, Bettus barátnőnkkel (Csipkerózsával). Csinos aranyos, kedves kecske, csak nem tudja magáról, hogy az, mármint, hogy kecske. Valószínűleg azt képzeli, hogy gyerek.:-)) De, hogy ő kecske lenne, na nem! Soha nem a nyájjal tartott, hanem az éppen aktuális "juhásszal", a Zurammal vagy velem. Érdekes módon a kecskék sem vették kecskeszámba, állandóan bántották, öklelték. Ami azért sem volt szerencsés, mert a Drágám csípőízületi gyulladással bajlódott, és a többi kecske állandóan a fájós lábának lökte szerencsétlen Csinost. Még a Kacat sem vette "kecskébe" se, nem akarta terelni, simán levegőnek nézte, és csak a többiekkel foglalkozott. A másik, hogy Csinosunk állandóan szökésen törte azt a "csinos" kis fejecskéjét, és hol az istállóban (nyakig a tápos-zsákban), hol a verandán (ahol éppen befelé igyekezett a házba, lévén ő nem kecske, ergo nem is lakhat akolban:-)) találtunk rá. Egy szó, mint száz, neki család kellett és nem egy 20 fős nyáj! Így került Bettusékhoz, ahol talán "családiasabb" az állattartás.
Tehát meghalt a király, éljen a király!

Csinos



Lili




Lili is nagyon szép és szelíd kecske, már be is illeszkedett a nyájba.

Érdekes esetünk volt a baromfiakkal. Talán még emlékeztek rá, hogy Bettus barátnőmtől kaptunk 7 kis erdélyi kopasznyakú naposcsibét (akiket  Fanni kutyánk likvidált), egy szintén erdélyi kopasznyakú kakaskát és egy ismeretlen fajtájú "tyúkocskát". Szépen nőttek, növögettek, a kakas egyre "férfiasabb" lett, egyre szebben kukorékolt, a tyúkocska is nőtt, de lassabban. Én meg már vártam, hogy mikor tojik tojást. Vártam, vártam, de csak nem tojt. Nem nézegettem őt tüzetesebben, csak vártam. Aztán egyszer Ervin barátunk megjegyezte, hogy milyen két szép kakasunk van. Nekünk ugyan nem, vágtam rá. De, mondta ő, nézzem csak meg. És tényleg! Időközben a "tyúkocskának" megnőttek a farktollai, kinőtt a kakaskarma, én meg nem is figyeltem.:-)) Hát arra aztán várhattam volna, hogy tojást tojjon!:-)) Szóval volt egy gyönyörű erdélyi kopasznyakú kakasunk, meg egy talán még gyönyörűbb brahma kakasunk. Igen ám, de így hogy lesz tojásunk?! Tyúk kell nekünk, de minél gyorsabban. Ez itt a Dél-Dunántúlon nem is olyan egyszerű, főleg, ha az ember lánya nem naposcsibét vagy előneveltet akar, hanem kész tavaszi tyúkot, ami nemsokára tojni fog. Kerestünk mi a neten tyúkokat, de csak "letojtakat" (agyon gyógyszerezett, lelakott, tápos, tollatlant) találtunk. Legközelebb Zalaegerszegen, vagy Győr környékén hirdettek. Eddig! Csütörtökön voltunk Pécsett és Kővágószőlősről hoztunk 10 db gyönyörű tyúkocskát. Van közte kendermagos, kendermagos kopasznyakú, bóbitás, szürke, rozsdás, vörös kopasznyakú, szóval mindenféle, mi szem s szájnak ingere.:-)
Íme a "tojásgyár":









Még nem tojnak, de remélem hamarosan fognak. Az akolból leválasztva kaptak helyet, ami teljesen fedett, védett. Igen ám, de az örömhöz nemsokára üröm is vegyült. A két kakaskánk egymásnak ugrott, és élet-halál harcba kezdtek. Ők, akik eddig teljesen jól elvoltak együtt, most, hogy megérkeztek a "félpucér hölgyikék", vége a barátságnak, zsigeri rivalizálás kezdődött. Az erdélyi kopasznyakú maradt alul, kimenekült a baromfiudvarból. Visszatettük, de megint az előző kör ment le, így ő most a régi "legénykakastanyán" húzza meg magát, amíg sorsukról nem döntünk.
Íme a riválisok: 

A piros sarokban: a névtelen brahma

Éppen énekhangjával próbálja elbűvölni az asszonynépet

A kék sarokban: a "mi Marcink"

Most, hogy így alakult köztük a viszony, csak egy maradhat, mint a hegylakók közt.:-))  Igen ám, de melyik? Én az erdélyi kopasznyakúra szavaznék, de azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a természetes küzdelemben ő maradt alul, nem ő a domináns. És hát a brahma is nagyon szép. Most mi legyen?