2013. november 12., kedd

A grófné kikocsizott...

 
Na jó, nem. Csak én (azaz mi).:-)) Egy csodálatos őszi kirándulást tettünk ma délután DrágajóLajosunk (barátunk és szembeszomszédunk) jóvoltából lovaskocsival. Jobban mondva egy verseny maratonkocsival (nem tudom, ez mond-e Nektek valamit:-)). Kicsit borongós volt az idő, hideg is volt, de így is remek móka volt. De inkább képekben (elnézést a képminőségért, de nagyon mozgott a kocsi):



Indulás előtti futómű ellenőrzés:-))
 

Szóval ez egy maratonkocsi

Drágám és Dollár
 
 
Kocsis, hajts!:-))

Ezek ám a kerek idomok

Húsvét (nagyobb csikó) szabadon

Szintén Húsvét, szabad vágtában

 És akkor jött egy kis "Off road".:-))

Húsvét bírja a "terepet"

"Által mennék én a Tiszán...", helyett egy kis belvizen:-))

Nem is olyan kis belvizen
 
Húsvét elvette Lajosunk sapkáját egy megállás alkalmával


A távolbsn már a Petörke tó

Gyere, súgok valamit a füledbe!:-))

Nem rossz a panoráma, ugye?!:-)


Galopp a tóparton






Szent Benedek Kolostor
 


Szent Benedek szobra

A végén: box utca, Baba patkója meglazult
Tervezzük, hogy vendégeinknek  is lehetőségük lesz lovaskocsis kirándulásokra, sőt reményeink szerint lovasszánkózásra is.

2013. november 11., hétfő

Szolgálati közlemény!


Kedves Olvasóim!
Sajnos egy kis változást kell bevezetni a blog hozzászólásokban, megjelenésük előtt kénytelen vagyok moderálni őket.:-((
Erre azért van szükség, mert nem csak jó szándékú olvasók vannak. Léteznek(?), maradjunk annyiban, hogy vannak kicsinyes, irígy, megkeseredett emberek, akiknek a hozzászólása méltatlan az Olvasóim figyelmére.
Várok továbbra is építő hozzászólásokat, amiket igyekszem a legrövidebb idő alatt megjeleníteni.
Több szót ez nem is érdemel.

2013. november 10., vasárnap

Gazdit keresünk...


két apró "Kacatunknak". Nagyon aranyosak, szeretnénk, ha jó helyre kerülnének. Mindkettő fiú: Artúr és Másik. Először az egyiket Gombócnak, a másikat Artúrnak akartam hívni az étvágyuk és az alakjuk miatt, de a Gombóc név olyan snassz. Így lettek hát Artúr és (csak így egyszerűen) Másik. De természetesen még át lehet őket nevezni. Pécsett és Kaposváron tudjuk őket átadni.

Másik

Egyik-Másik:-))


Hát meg kell "zabálni":-))
Artúr

Másik

Artúr

Másik
Szegény Artúr, tegnap majdnem odaveszett. Etettem őket, közben nekiálltam falevelet seperni. A Csipsz el akarta venni Artúr ételét és megkapta. Olyan szerencsétlenül találta el, hogy ömlött a vér Artúr orrából, majdnem a saját vérébe fulladt bele. Iszonyú volt, ahogy hörgött, köhögött szegény, miközben az orrából, szájából habos vér fröcsögött. Rettenetes volt nézni tehetetlenül, ahogy fuldoklott. Csak sírtam, nem tudtam rajta segíteni.Nem sokon múlt szegényke élete, de kűzdött vitézül, nem adta meg magát, és lassan, ahogy szűnt a vérzés, egyre egyenletesebben lélegzett. Nagy megkönnyebbülés volt. Mire a bejegyzést befejeztem volna, Artúrunk átesett a következő balesetén: rálépett a tehén, Dolly. Szerencsére semmi baja, kicsit húzza a bal első lábát. Szerencsecsomag.:-))
Apropó Dolly: úgy döntöttünk, hogy megválunk tőle, és csak a Lédát tartjuk meg. Sok a két tehén, főleg, hogy nemsokára ellenek, és napi 40 liter tejünk lesz (lenne). Így szegényem felkerült az internetre, mint áru.:-(( Ha elviszik, elviszik, ha nem, akkor megtartjuk.

Lassan már kecsketejünk is alig van, apadnak el. Az időnk nagy része lombgyűjtéssel és még mindig a tüzifa aprításával, behordásával telik (leszámítva az etetést és legeltetést). Aztán néha adódnak "extra" elfoglaltságok: a múltkor például kedves ismerősünktől kaptunk 23 tő rezisztens Néró szőlőt (köszönjük Marika), amit el kellett ültetnünk. Ebből a fajtából már tavaly telepítettünk, csemege és borszőlő egyben.
Drágám ás



Fő a precízség:-)

Közben néha el kell mennünk Pécsre, vagy az Ikeába (bizony!:-)). Aztán itt volt a Halottak napja, amikor minden kedves szerettünk sírjához ellátogattunk. A koszorúkat magam szoktam csinálni.




 Az amúgy az ősz még mindig gyönyörű, terméseiből díszek készültek:
Ajtódísz

Őszi kosár



A vendégház megyeget, képzeljétek, már külföldi vendégeink is voltak, egy német család, 2 gyerkőccel. Nagyon aranyosak voltak.
Néhány kép a kisnyuszikról is, akik szépen növögetnek:






Boldizsár Balambér közben megtette kötelességét, és mivel ő csak egy kényszermegoldás volt (Bocs Boldi, de ez van!:-)), így az állatorvos megfosztotta őt férfiasságától, hogy következő feladatát be tudja tölteni, kolbászként. Tudom, hogy némelyeknek kegyetlennek tűnünk, de nem akarok álszent lenni, ez az igazság.


A legújabb hírem: állásba megyek! Bizony! Kultúrális közmunkás leszek! Mivel regisztrált munkanélküli vagyok, bevételelünk meg még semmi, és a munka is elenyésző, így átmenetileg (áprilisig) dolgozni fogok. Nem jött rosszkor, mit mondjak.:-)) Hogy mit fogok csinálni, az még nem teljesen tiszta, de majd alakul.

Közben készül a tetőtér lépcsője, így ivadékainknak nem kell majd létrán közlekedniük! Sokkal biztonságosabb lesz.:-))