2014. február 26., szerda

Amire büszkék vagyunk...


azok kedves vendégeink bejegyzései a vendégkönyvünkben. Ezekért a sorokért (is) érdemes vidéken gazdálkodni, vendégeket fogadni, élni. Amikor valaki jól érzi magát nálunk, nehezen indul el tőlünk, vagy visszatér (mert ilyen is volt már), az nagyon jól tud esni, abból sokáig lehet erőt nyerni a továbbiakhoz.

Íme néhány (a vendégek engedélyével természetesen:-):

Az első az e-mailben jött Budakalászról, ők elfelejtették papírra vetni.


Kedves Anita és Zsolt!

Bár olvastam a történeteteket, mindeddig csak megértettem, de nem értettem pontosan, miért szerettetek bele pont Dadába, pont abba a házba. Ma már nem csak megértem, de nagyon is értem! A vendégház, a légkör, a hely és persze vendégszeretetetek, végtelen kedvességetek elvarázsolt. Azóta időről időre azon kapom magam, hogy mosolyogva kalandoznak el a gondolataim felétek:

Ahogy kiléptem a teraszra, pirkadt, a hold hatalmas tányérja épp lemenőben, hallatszott a kecskék halk mekegése. Csipsz diszkréten odaült elém egy buksisimi reményében, balzsamos friss levegő, szénaillat...

Ahogy Anita mesél a terített asztalnál. Épp nekilátunk a medvehagymás csirkének (megjegyzem, isteni finom volt...) Otthonosság, melegség vesz körül, és az ember érzi, itt szívesen látják.

Ahogy Zsolt bekucorodik Léna mellé az istllóban. Léna fekszik, elnehezült hatalmas hasa elterül a padlón, pocakja időnként hullámzik, ahogy a boci megmozdul benne. Hatalmas fejét Zsolt vállára fekteti, és lehúnyt szemmel nyögy, dorombol, jólesően morog, ahogy Zsolt vakargatja, simogatja...

A vendégházban minden tiszta, érződik, hogy gondos kezek tartják rendben. Törölköző, házi szappan vár, meg pesze nyugalom, csend és jó levegő.

Bevallom, visszamennék már ma...

Köszönöm Nektek!

Piroska


Mi is köszönjük nekik...



Ja, és mielőtt kérdeznétek: a boci még nincs meg.:-) (Egyelőre:-)

2014. február 22., szombat

Újabb gyarapodás!:-)


Nem, nem, Kedves Lédarajongók, nem Őlédasága ellett meg.:-) Még nem! Türelem...
Türelem bocit terem.:-) (Előbb, utóbb.:-)
Hanem még 3 kecske: Milli, Cs. Barbara, Inferno.

A legjobb a mamával játszani

Na szállj le végre rólam!:-)

Szereti, szereti:-)

Most ki kivel van?:-) Ki hol kezdődik, végződik? (Tiszta anyja ez a gyerek, nem?!:-)
 
Családi csoportkép

  
Inferno etet
Ő is fiú sajnos


Ez is családi kép

Ők csak "féltestvérek" (apáról), de már most, hogy szeretik egymást. Mindig egymás mellett szunyókálnak
Ő a tegnap született. Legyen Bóbita?:-)
Ő Cs. Barbara és két (végre!:-) gödölyéje


Nem tudom, hogy írtam-e, hogy ez a kecske hogyan lett Cs. Barbara. Mindegy, leírom, hátha valaki csak most kezdi olvasni a blogot. Amikor ezt az anyát vettük, már volt neve: Barbie. Elég "osztályidegen" név ez egy jellegzetes parlagi, barna, szakállas, chopper jellegű szarvval rendelkező kecskének. De hát ha így hívják, hát így hívják. Aztán a fejőálláson mindig ő volt az úr, elég agresszív, mindenki leöklelt, elnyomott. Mondtam, hogy nem éppen "nomen est omen" helyzet, hacsak a Barbie-k között nincs mondjuk Csendőr Barbie. (Miért, ha lehet Domina Barbie, nemde?!:-) Így lett először Csendőr Barbie, aztán, mivel erőszakos cselekményekért lett megfigyelve, meggyanúsítva, így  Cs. Barbara (elkövető).:-)
Inferno-t pedig a "pokol tornácáról" hoztuk el (hihetetlen állapotok között élt), így kapta ezt a nevet.

2014. február 21., péntek

Szóval, amíg az előző beírást készítettem...


közben gyarapodtunk. Na nem Lédánk ellett meg, hanem a Rozál!:-) (Vagy ahogy magunk közt hívjuk: Red Rosie:-) Egy fiúcska, egyelőre név nélkül.

A büszke anyukával



Végre ebédidő!:-)

Főhajtással üdvözöl minden kedves olvasót:-)
Aztán másnap reggel a következő jövevény jelent meg:

Csak szerényen

Jé, ez az én gyerekem??:-)

Alig áll a lábán

Az anya: Harlekin

Na nézzük, honnan is jön az a tej?

Ez a főhajtás dolog már-már szokássá lett:-)



Ebédidő a "gyerekágyasoknál"
Itt lehet kérem megnézni az újszülötteket?:-)




És egy "jó beállás" a végére:

Akkor most ki fényképez kit?:-)

2014. február 20., csütörtök

Várakozás...


Itt van végre a tavasz! Nekünk ez (az oly kedvelt medvehagyma szüreten kívül:-) a következő állatnemzedék születését jelenti. A kecskék szépen hasasodnak, testük készülődik az ellésre.
Lédánk pedig,  hogy úgy mondjam "mindenórás".:-) Akkora hasa van, hogy ebből ikerellés is lehet. Már egyre többet fekszik, nyög, látszik, hogy már nehezen viseli. Nekünk már egy hete úgy tűnt, hogy mindjárt ellik, de aztán itt járt a "nyakkendős bika" (azaz az inszeminátor), hogy megnézze, aztán közölte, hogy még lehet, hogy két hét. (Persze azt sem zárta ki, hogy másnap  meglehet.:-) Rengeteg hasznos dolgot elmondott az elléssel és az azt megelőző takarmányozással kapcsolatosan. Például, hogy ilyenkor már nem szabad magas kalcium tartalmú eledelt adni neki, mert akkor a szervezete nem raktároz be belőle, hiszem elegendő áll rendelkezésre, így közvetlenül ellés után hirtelen nem lesz akkor mennyiségben, amekkorában kell. Tippeket adott a "szülőszobára" vonatkozóan is, hogy biztonságos legyen.
Drágám már két hete különszállásolta Szellőt, hogy a kisboci nehogy véletlenül a lába alá kerüljön. No, az aztán nem volt épp kis munka, a rendrakást ketten csináltuk, mert ez megint teljes átpakolással és több nap munkával járt. Ja, és iszonyú koszossággal.:-)

Az "új", elszeparált lóállás



Ugye mondtam!:-)
 Szóval szegény Lédánk jól "megnőtt", nyög, szuszog, és legjobban gazdája ölében érzi magát. Bújik, vakargatásra tartja a fejét, nyakát, gyakorlatilag, mint egy 400 kilós macska.:-)

Puszit!!!:-)

Szereti, szereti:-)


Szóval nagyon aranyos, és mi alig várjuk, hogy meglássuk a kicsinyét. Aki látott már kis jersey bocit, az tudja, hogy kevés szebb "kisállat" van, kicsit "Bambi-s", de olyan, aki nem szalad el, hanem hagyja, hogy szeretgessék. Kíváncsiak vagyunk, hogy üsző lesz-e, meg, hogy hogy fog kinézni, stb. Meg várjuk, hogy végre megint "saját" tejünk legyen, sajtot csinálhassunk... Egyszóval: boci, gyere már!!!:-)

Persze közben  történnek a dolgok, egyre többször kocsizunk ki Szellővel, akinek már nagyon hiányzik a legelő, amit eddig a hó fedett. Át kell pásztoroznunk, mert ezidáig a gyümölcsösben legelt, ott megindult a fákban a nedvkeringés, és a kis huncut "metszegetni" kezdte őket. Így, ha gyümölcsöt szeretnénk, át kell "irányítani" őkelmét oda, ahol nem tehet kárt.

Báloztunk is két hete, az általános iskola tartott egy nagyon jó hangulatú jótékonysági bált. A jegyvásárláson kívül tombolatárggyal is támogattuk a rendezvényt: kecsketejes szappant és  zöld-fűszeres olívaolajban pácolt fetát ajánlottunk fel, két csomagban.

Íme a sajtok


Végre végeztem az ősz óta halogatott varrással is.Nem maradhat a "szezonra" ilyen munka, tavasszal, nyáron nem lesz ilyenekre idő.
És elkészült (majdnem) az a bőrönd, amiben a kecsketejes szappanokat fogjuk tárolni, árulni.
Ki kellett szedni belőle a régi bélést, és decoupage technikával újrabéleltem. Már csak a szegély lefestése van vissza. Lehet, hogy kap még egy csinos csipkeszegélyt is. Ha kész lesz, azt is mutatom majd.
A kiszabott papírok

A "lemeztelenített" bőrönd

Kivülről

Első lépés


Nedvesen könnyebb a papírt a helyére tenni


Alá is kell ragasztó

Fölé is

Majdnem kész, már csak a szegély...

És miközben ezt a beírást készítettem....

2014. február 2., vasárnap

Az ősök nagy (arckép)csarnoka


Lassan közeledik ideköltözésünk első évfordulója. Fura, de mindkettőnknek olyan érzése van, mintha már évek óta laknánk itt... Minden olyan természetes. A házat rég belaktuk, minden a helyére került.
Ennek ellenére most ürítettük ki az utolsó dobozt: ebben voltak a régóta féltve őrzött arcképeink, fényképeink az őseinkről. Nem kapkodtunk a kirakásukkal, mert méltó helyre, méltó módon szerettük volna őket elhelyezni.
Jómagam még apai nagyanyám életében elkértem az esküvői fotóját (1941-ből), halála után is került hozzám tőle sok kép: dédanyám lánykori családi képe, dédapám Amerikába kivándorolt bátyjáé (a hátán ennyi áll: "Bernhard Kollman amerikai pincér az igazi  bátya":-), nagyanyámék kiskori családja, nagyanyám öccse, stb.  Édesanyám családi képei is nálam kötöttek ki. A kedvencem anyámról az, amin, kb. 18 évesen, egy szőlőlugas előtt áll és mosolyogva harmonikázik.

Drágám is megőrizte családja emlékeit, például dédnagyapja lovon 1900-ból, dédszülei szintén 1900-ból, dédszülők a nagyapjával, nagyapja tablóképe 1932-33-ból a Szentlőrinci Magyar Királyi Horthy Miklós Téli Gazdasági Iskolából, édesapja az 50-es években, mint többszörös magyar bajnok birkózó.
Nem volt kis munka volt összerendezni őket. Egy hétig dolgoztunk rajta, igaz csak esténként. A legtöbb nem volt bekeretezve, így keretezni kellett őket. Szerencsére régi rámákat is őriztünk.A picikből amolyan kollázsszerűeket készítettünk, egy-egy nagyobb keretben.

Az előkészületek:






Tervezgetés, próba a földön:



Aztán átraktuk őket egy nagy csomagolópapírra, elrendeztük, ahogyan majd a falon lesz, majd a papírra felrajzoltam a majdani szögek helyét. A csomagolópapír felkerült a falra, a szögeket beütötte Drágám a helyére, majd kihúztuk alóluk a papírt.




Már csak fel kellett akasztgatni sorban a képeket. És íme:



Vannak még képeink, de egyelőre elfogytak a régi keretek. Majd megpróbálunk még gyűjteni, és akkor folytatjuk az "arcképcsarnokot". Ami nem is csak arcképekből áll (vannak csoport és családi fotók is). Még csak nem is "csak" fényképekből, hanem életekből, történetekből, szerelmekből, örömökből, időnként tragédiákból. Egyszóval családjaink történelméből.