2012. július 31., kedd

Vége a szabadságnak:-(


Sajnos.
Még szabadságra indulásunk előtt, szombaton megünnepeltük Dóri lányunk születésnapját egy általam készített, igen "házias" küllemű tortával és persze ünnepi ebéddel.
Az egyelőre gyertya nélküli házias küllemű

Aztán persze lóhalálában igyekeztünk Dadára, mert igen csak gyülekeztek a felhők, a mi kölcsön utánfutónk meg fedetlen. De sajnos a nagyon várt eső igen szerény lett, szinte meg sem áztatta a földet, csak port verte le egy kicsit.
Ezek a felhők nem sok esőt hoztak

Arról még nem írtam, hogy 3 nagy gyermekünk van, akik közül egy él még velünk. Ők nem költöznek velünk Dadára, őket egyelőre fogva tartja a "város fénye". Ott nőttek fel, ott a nyüzsgés, az "élet" (?), ott tanulnak, dolgoznak.  Megértem őket, ilyen idős koromban talán én is így döntöttem volna..... Hogy később másképp döntenek-e, nem tudni. De abban biztos vagyok, hogy sokat lesznek nálunk, velünk.:-))

Gyerekeink leendő lakosztálya

A leendő bejárat. (Nem így fog maradni.:-))
Kilátás a teraszukról





"Pirosodik az ég alja, alighanem szél lesz..."
Lett.:-))

Gyönyörű képek, nem? Már-már giccsesek


Szomszédaink Zsömle nevű kutyája gyakorlatilag velünk él, ha lent vagyunk. Nagyon szereti a mi kutyáink társaságát. a képek este készültek.
Zsömi, aki pont a fotónak pózol

Zsömi és Csipsz barátok
Itt látszik Fanni kutyánk is, aki fajtáját tekintve spicc

Bent a házban nem tudtunk csinálni semmit (az előző lakók ott lévő holmija miatt), inkább a ház körül tettünk-vettünk. 
A csatornából 3 év fenyőtüskéit, tobozait, almafaleveleit szedte ki a Zuram. Bizonyos helyeken totális volt a dugulás. Fájószívvel le kellett vágnia a teremni készülő almafa néhány ágát, mert olyannyira rálógott a tetőre, hogy az a csoda, hogy eddig nem sodorta le a cserepeket, vagy nem törte össze őket. Ezeket csendben, hogy ne is lássa a kényszerű pusztítást, én hordtam össze egy félreeső helyre. Aztán lekaszálta a leendő veteményesünk vállig érő tengerét, jómagam a karnyi ecetfák kifűrészelésével segítettem.
Tájkép csata után

Az "elesettek"

Egy gyors minőségellenőrzés

Ebből hogy lesz vetemény???


Egyik nap pihenésképpen ellátogattunk Bányára, egy közeli pihenőhelyre, ahol Csipsz kutyánk munkaköri leírásának megfelelően munkába kezdett, lévén ő egy gombászkutya. Közben készítettem néhány képet. valamit elállíthattam, mert nem lettek túl jók.
Útban Bányára

Egy ilyen bökős izé is milyen szép lehet

Bánya, kicsit homályosan

A tó Bányánál
(Sajnos nem tudom a nevét)




Holnap folytatom a beszámolót.....

2012. július 20., péntek

Szabadság!!!!!

Holnaptól megyünk szabadságra Dadára!!!! Végre teljes hetet (sőt!!) tölthetünk lent. Mivel ott nincs internet, így most egy hetes szünet következik a bejegyzésekben. Sebaj! A tegnapi úgy is hosszúra sikeredett.:-))
Az előző tulajdonosok csak a jövő hét végén költöznek ki, így sajnos addig bent nem tudunk továbblépni, ne adj' Isten festeni, de sebaj. Addig pihenünk, fürdünk a Petörkében, és felderítjük a környéket. Végre levisszük a bicikliket is.
Alig várom.....

2012. július 19., csütörtök

Az út...

Kisgazdaságunk kialakulásának dokumentálása mellett fontosnak tartom a vidékre költözésünkig tartó út elbeszélését is.  A múlt című bejegyzésemben arról írtam, ami kicsit visszafogott, ami késleltette az indulást. 
Sokkal lényegesebb ennél, ami idáig hozott minket.....


Mindketten családi házban nőttünk fel Pécsett, kerttel, állatokkal. Mindketten részt is vettünk a ház körüli munkákban, de inkább kötelességből, mint lelkesen. Aztán ahogy "értünk", mindkettőnkben megfogalmazódott az igény, hogy milyen jó lenne a magunk által megtermelt tojás, állatok, saját termés a kertből, esetleg saját bor. Az idő múlásával a férjemnek egyre inkább elege lett a multi cég "áldásaiból", a lelketlen hozzáállásból, a hétvégi munkákból,  az értelmetlen, mondvacsinált feladatokból, az "amerikás" jelszavakból, demagóg üzleti tájékoztatókból, a "gittrágásból", a képmutató rendezvényekből.  Nekem meg az egyhangú papírmunkákból. Mindketten kreatív, "teremtő" munkát szeretnénk végezni. Olyat, ami létrehoz valamit, ami szolgál valakit vagy valamit, amin áldás van, ami VALAMI. Nem úgy tenni, MINTHA fontos lenne, amit csinálunk, hanem olyat tenni, ami tényleg fontos és célja van. Elég volt a képmutató "minthavilágból".

Az "első szerelem" a Balaton-felvidék volt, mint sokaknak. Az északi partra jártunk nyaralni, és sokat csavarogtunk "felfelé". Évekig álmodoztunk arról, hogy ott milyen lehet lakni. Aztán az ottani ingatlanárak és a házakat, falvakat csak nyaralónak használó "lakosság" miatt elvetettük az ötletet.

Baranyában is sokfelé barangoltunk, voltak itt is "gyöngyszemek": Püspökszentlászló, Óbánya, Kisújbánya, stb. Husztóton ki is néztünk egy szép vályog parasztházat, de még nem volt lehetőségünk a vételre, így  megvette más. Aztán érdekelt minket Gyűrűfű, ott el is töltöttünk pár napot, de rájöttünk, hogy az nem a mi keresett közösségünk. Viszont Lamine és Simone barátainkat (Kaba Farm, Almáskeresztúr) ennek az útnak köszönhetjük. Ugye: soha semmi sem véletlen!:-))

Tavaly nyáron az Őrséget jártuk be. Na az igen! Találtunk is egy eladó, legalább 100 éves gyönyörű kodisállásos parasztházat Ispánkon. Műemlék jellegűt. Beleszerettünk.  De aztán belegondoltunk abba, hogy a családtagjaink: gyerekeink, szüleink, testvéreink és gyerekeik milyen messze lennének tőlünk, mennyire megritkulnának a közös családi összejövetelek, így fájó szívvel ugyan, de elvetettük. Pedig azon a vidéken is rokonlelkekre találtunk: Annamáriára és férjére. Ha nem lenne az Őrség olyan messze Pécstől....

Aztán következett a Zselic. Túrázni akartunk, pihenni Bárdudvarnokon.
Kíváncsiak voltunk Visnyeszéplakra, az interneten sokat olvastunk róla, szimpatikus volt a kezdeményezés, a keresztény közösség. Egy kalandos túra során el is jutottunk oda (a turistajelzések a Zselicben és az Őrségben nem olyan következetesek, mint a Mecsekben). Amit ott találtunk az teljesen más volt, mint, amit vártunk. Sok rendezetlen porta, le nem szedett gyümölcsfák, elgazosodott kertek..... Volt persze néhány kivétel is, de az összkép.... Persze az is lehet, hogy nem láttuk az egészet, mert elég nagy területen helyezkedik el. 
Aztán lent a Petörke tó partján, a Horgász Presszó ajtaján megláttunk egy hirdetést. No, ez volt Dada. Tetszett a kép alapján, de túl drága volt nekünk. De azért felmentünk megnézni. Nézegettük, körbejártuk (nincs kerítve). Az egyik szomszéd (naná, hogy a Józsi bácsi), érdeklődve figyelte, mit is csinálunk. Illendően odaköszöntünk, és mentegetőzni kezdtünk, hogy nem rossz szándékkal jöttünk, de láttuk, hogy eladó, és gondoltuk, szemügyre vesszük. Már jött is készségesen felvilágosítani, hogy kié a ház, mióta árulják, mekkora a terület, és, hogy szerinte már sokkal kevesebbért is odaadnák. Áradozott, hogy mennyire szeretnek ott lakni, milyen csendes, milyen jó a közösség, milyen jó a föld, és már szaladt is a kulcsot őrző, ingatlant megmutatni hivatott szomszédért. Mondtuk, hogy igazán ne fáradjon, mi tényleg inkább csak kíváncsiskodunk, mint komolyan érdeklődünk (ekkor még az őrségi dolgot nem vetettük el teljesen). "Nem baj, nem baj, nézzék csak meg, tényleg szép".
Hát megnéztük.:-)) Jól megnéztük.:-)) Tényleg szép.:-)) Nagyon tetszett. Nem mondom, hogy ott és akkor eldőlt minden, mert nem így történt. (Bár lehet, hogy a tudat alatt mégis így volt.) De elindult bennünk valami, ami végül is odavitt minket.
Józsi bácsi utána még megmutatta a kertjét, hogy milyen jó a föld, milyen szép a vetemény. És búcsúzóul még utánunk szólt: "Vegyék meg, meglátják, nem fogják megbánni......".


És visszamentünk ősszel, és kora tavasszal. Egyre több embert ismertünk meg, mind kedves, barátságos volt. Tavaly nyáron például a Mesterségek Ünnepén ismertük meg közvetlen szomszédainkat, akik kézművesek, és már tudták, hogy mi vagyunk "a pécsiek". És utána ősszel a Magyarlukafai Búcsúban utánunk szóltak, hogy mikor költözünk már Dadára, várnak minket..... És a presszó tulajdonosnője is jó ismerősként üdvözölt minket, már a második alkalommal. Aztán beszélgettünk a polgármesterrel, aki szintén nagyon szimpatikus, barátságos volt. Elmondtuk neki a terveinket, érdeklődtünk a lehetőségekről. Készséggel válaszolt, abszolút támogatóan. 

Aztán én még egy kicsit vívódtam. Nézegettünk még erre-arra, de mindnél a következő mondattal álltunk tovább: "DE AZ NEM DADA."
Az a közösség, amit ott találtunk, az volt a döntő.  A hely szakralitása, szépsége és a közösség.

2012. július 17., kedd

Rövid hétvége

Sajnos csak szombat délután tudtunk lemenni Dadára, a Zuram dolgozott délelőtt. Ahogy leértünk leindultunk a Petörke partjára sétálni, úszni egyet. Közben reménykeltő sötét felhők kezdtek gyülekezni, hűvös szél támadt (ilyen szárazság után a reménykeltő jelző abszolút jogos a sötét felhők kifejezés előtt), latolgatni kezdtük, hogy menjünk vagy ne menjünk. Közben összetalálkoztunk az egyik szomszédunkkal, aki behívott magához, és elbeszélgettük az időt. Nagyon érdekes volt, ahogy a lovai a hirtelen lehűlt időt élvezték, féktelenül vágtattak fel és le a legelőn, játszottak, ugráltak.
Vágta



Fék!!!!

A kiscsikó sem maradhat le

Na, mizu'?

Anya és fia

Sajnos az eső elmaradt (megint), viszont egy jót beszélgettünk, gyönyörködtünk a lovakban.

A vasárnap dologgal telt. Lebontottuk a vadszőlőt a házról, mielőtt az bontja le a szigetelést és a vakolatot. Iszonyatos nagy munka, szálanként kell(ene) le leszedegetni az apró tappancsokat, amivel a falon kapaszkodik. A Párom megnyeste a ház előtti bokrokat, kiszabadította őket egymás szorításából. Lassan látszik, hogy végre gazdája van a birtoknak.:-))
Este viszont végre lejutottunk a Petörke tóhoz:
A Petörke napnyugtakor


Gyanítom, hogy ezen hintázva szoktak a gyerekek a vízbe ugrani. Nem lehet utolsó mulatság.:-))


Azt hiszem vacsoraidő lehetett gólyáéknál, nagyon figyelte a  vizenyős területet

Egy szép kis szekér bújik meg az egyik birtok szélén.
Lehetne méltóbb helye.

2012. július 16., hétfő

"Mediterrán jellegű" csirkeegytál

Szeretem, amikor végre beérnek a nyári szezon zöldségei. Egyrészt mert ilyenkor megfizethetők,  másrészt  mert egészen más ízűek. Jövőre már én is a saját kertben termettekből főzhetek! Addig meg marad a piaci.
Hét közben, meg mostanában hét végén is, csak sietős ételekre jut időm, ami nem is baj, ugyanis egyre inkább úgy vagyok ezzel, hogy minél egyszerűbb egy étel, annál finomabb. (Lásd az olasz konyha finomságait.:-)) Így született az alábbi "műremek". Egyszerű, gyors, és hihetetlen finom  ízű. A hozzávalók mennyisége függ az éppen kéznél levő zöldségek mennyiségétől, variálható szabadon.

"Mediterrán jellegű" csirkeegytál

3 cukkini
2 kisebb padlizsán
3 közepes hagyma
1 fej fokhagyma
3 vastaghúsú parika
6-8 újkrumpli hasábra vágva
pár fej gomba (most nem volt)
3 sárgarépa
friss kakukkfű és rozmaringágak
olívaolaj

csirkecombok

Egy tepsit kiolajozunk, elterítjük benne a hasábokra vágott zöldségeket, hogy mindenhová jusson minden, hogy jól keveredjenek az ízek (főleg a hagyma, fokhagymadarabok, hiszen azok egyben fűszer szerepet is betöltenek), sózzuk, borsozzuk. Közéjük nyomkodjuk a kakukkfű ágakat, rozmaring leveleket. A tetejére fektetjük az előre befűszerezett (bármilyen csirkefűszer jó lehet) combokat, azokra is tegyünk a kakukkfűágakból. A tetejére spriccelhetünk még egy kis olívaolajat, úgy a csirkebőr sem ragad az alufóliára, amivel befedjük. Kb. 40 percig sütjük 180 fokon, utána még egy kicsit pirítjuk fólia nélkül. 
Ha római tálban, jénaiban vagy porcelánban sütöttük, már tálalhatjuk is.
Lehet alá egy kis fehérbort önteni, nem rontja el..... Paradicsomot is lehet közé tenni (nekem most az sem volt), de akkor számoljunk azzal, hogy még több levet ereszt, hamarabb kell levenni az alufóliát.
Az ételfotózást mindig elfelejtem.:-((

Viszont holnap újabb dadai képekkel és rövid beszámolóval jövök.......


2012. július 12., csütörtök

Vasárnap este

Vasárnap este a "szokásos" Petörke tavi fürdés helyett a környék felderítésébe kezdtünk. Az országos kék túra útvonal a házunk előtt megy el, így elindultunk rajta egy darabon, aztán a "Szakadás" nevű hely felé kanyarodtunk, ahol az agyagos talaj mély szakadékszerűségben beomlott. Ringó búzamezők, akácos közt vitt az utunk, gyönyörű helyeken. A vidék vadban gazdag, így nem ritka látvány a les, láttunk is egy vadászt ("a vadász ül hosszú, méla lesben,  s vár felajzott nyílra gyors vadat",), aki már az esti vadászatra telepedett ki. A régi temető mellett mentünk el, aztán rátaláltunk a nemrég még látogatható dadai arborétumra, ami  tulajdonosának halálával bezárt, örököse sajnos nem engedi be a turistákat. De a környéke is nagyon szép, megér egy sétát. Főleg, mert mellette található 4 kicsi, ám  szép fekvésű  halastó igazán gyönyörű látvány, és az esti forróságban a víz mellett nagyon kellemes a hűvös klíma.

Természetesen most is fotóztunk.:-))
Az egyik dadai kereszt

Íme a "ringó búzamező"

Az ÉLET


A hetek óta tartó szárazság miatt porosak az utak

Ennyire


Egy "tájidegen" cédrus
Vajon hogy kerülhetett ide?

Egyik tó

Másik

Harmadik

Az arborétum kerítésén kikukucskáló, virágzó bokor

"Most van a nap lemenőben"

A másik dadai kereszt

Zselic, ahol a szívem dobban!

A Folkbeats fesztivál
A rendezvény már pénteken kezdődött, de sajnos mi csak szombaton reggel tudtunk indulni, mert az én Drágám éjszakás volt. És szombaton is csak este hat után tudtunk lemenni a Petörke tóhoz, a fesztiválra, az előző bejegyzésben taglalt vízfakasztási projekt miatt. A zeneszó addig is felhallatszott, hiszen a tó és köztünk csak egy domb van. Dadáról le kell sétálni Alsó-Dadára (ami tulajdonképpen Kaposdada), onnan pedig egy gyönyörű fekvésű kerékpárúton 1,5 km séta után értünk a tópartra.

 Néhány kép a kerékpárútról, ami a Petörke tóhoz vitt minket:







Szent Benedek szobra az út mellett


 A fesztivál nagyon színvonalas volt, külön színpad a táncosoknak, külön színpad a zenészeknek. Tökéletes hangosítás. Nekem személy szerint a Drum and  Folk zenéje tetszett legjobban. A népzene és a világzene harmonikus ötvözete, időnként jazz-es beütéssel. (Nekem legalábbis ez jött le, bár nem vagyok igazán műértő.)


Nagyon nívós volt a Somogy táncegyüttes fellépése. Az a legszimpatikusabb a néptáncosok műsorában, hogy végig mosolyognak, igazán élvezik a táncot, örömmel, kedvvel ropják, a többi táncművésszel, főleg a balettosokkal ellentétben.







A gasztroudvarban a Kaposszentbenedeki Horgászegyesület sátrában vacsoráztunk. Én ilyen finom halat ezer éve nem ettem. Ez maga volt a tökély. (Mondjuk azt tudni kell, hogy én imádom a halat, mindenféle formában.) Mint később egy idős nénitől megtudtam, először besózzák a halat, aztán fokhagymával pácolják, aztán sima paprikás lisztbe forgatják, és végül tárcsán olajban kisütik. 2 szelet pontyot kaptunk, 2 szelet puha fehér kenyérrel. Isteni volt. Ilyet én is fogok csinálni. Majd fel kell derítenünk, hogy hol, kitől lehet a környéken petörkei halat venni. Én törzsvevője leszek, az biztos.

Majd' el felejtettem: kirakodóvásár is volt, nem is akármilyen.



A ló nem volt eladó, vele kocsizni lehetett a Petörke körül

Maradtunk volna még, de az egész napos munkától nagyon fáradtak voltunk, szegény Uram meg az éjszakásból hazatérvén csak másfél órát aludt, így haza sétáltunk a lassan ereszkedő éjszakában. 


Másnap megint egy kis takarítás következett bent, meg a legszükségesebb tereprendezés kint. Összegereblyéztem a levágott füvet az udvaron, a Zuram meg az útban lévő alsó diófa, almafa, nyírfa ágakat vágta le, hogy tudjunk közlekedni. Egyre rendezettebb képet mutat az udvarunk. De hol van még a gyümölcsös és a kiskert rendbetétele......


Közben átjött Józsi bácsi, a "szembeszomszéd", akivel birtokba lépésünk óta még nem találkoztunk. Tulajdonképpen neki köszönhetjük Dadát...... Ez egy külön bejegyzés témája lesz, hiszen ígértem, hogy a Dadára  vezető útról is be fogok számolni..... Szóval vele váltottunk pár szót. Rögtön adott pár tanácsot a gyümölcsfákkal kapcsolatban, a fenyők kivágására ajánlott embert, és biztosított minket a további segítségéről. Az az igazság, hogy bíztunk benne, hogy segíteni fog tanácsaival.:-)) 


Nagy szüksége van a mi generációnknak az ilyen "Józsibácsikra", még ha nincs is ezzel mindegyikőnk tisztában. Az ilyen emberekre, akik kicsit mindenhez értenek a ház körül, a gazdálkodáshoz, akik még ebben nőttek fel, akiknek ez a vérében van. Ők őrzik a tudást, és nagyon örülnek, ha átadhatják valakinek, mert nekik ez dolguk. Ahogy majd nekünk is az lesz.Vagy kéne, hogy legyen. Sajnos a tudásátadás láncolatából kimaradt egy vagy két generáció. Azok, akikkel elhitették, hogy kár fáradni veteménnyel, állattal, mert nem éri meg már, meg aztán úgy is lehet mindent kapni a boltban. Akiknek azt mondták, hogy nem kell megtanulni, hogy hová, mikor, mit kel vetni, hogyan kell gondozni, leszedni, feldolgozni. Hogy az állatokat, hogyan kell szaporítani, nevelni, és NEVELNI, ha használni akarjuk az erejét, a kitartását. Ez a tudás majdnem elveszett. Illetve már veszett is el belőle. De ami megmaradt a "Józsibácsiknál", azt el kell tanuljuk, mert továbbadása a mi felelősségünk lesz. Szerencsére vannak olynok, akik ezt felismerték. Mi egyre többel találkozunk. Ezért kedvelem a  Faluhelyen itthon és másutt blogot, ahol Csillagosi szintén ennek fontosságáról ír. 
És én is fogok még, többször is.