2014. június 5., csütörtök

Csak úgy nagyjából...


tudok visszaemlékezni, hogy mi történt velünk a legutóbbi bejegyzés óta. Szóval csak a teljesség igénye nélkül:

Új kecskékkel gyarapodtunk, elcseréltük idei gödölyéinkből párat már tejelő anyakecskékre:
Ő Mariska kiváló tejelő, pedig ez még csak az első laktációja. Amúgy szánentáli(szerű).

Ő itt Panasz, aki núbiai és egyben az "Üzemi Tanács" elnöke, szószólója, aki (kevésbé) finoman jelzi, ha itt az etetés ideje.:-)


Ő Tejföl, aki valami számomra ismeretlen okból kapta a nevét.

Profiból. Így sem túl "tejfölös" a kinézete:-)
Tartottunk Bárdudvarnokon 30 főre sajtkóstolót egy pincében, ami nagyon jól sikerült.

Természetesen "borkíséret" is volt:-)


"Terülj, terülj asztalkám":-)

A "házigazdasszony":-)


A "házigazduram":-)

A hangulat immár a tetőfokán:-)
Ahol fény van, ott sajnos árnyék is. Elpusztult a Zalából hozott Pihe két gidája, ő maga sincs sajnos túl jól. Mindent megpróbáltunk, de sajnos menthetetlenek voltak. Az másodikat végig őrizte, amíg csak "el nem ment"... Mellette feküdt, fejét ráhajtotta, vigyázta.

Így feküdtek majdnem végig...
De hát az élet megy tovább, rendszeresen járunk a Petörke Portékára, szerencsére mindent el tudunk adni, sőt!:-)
A zöldséget, sőt most már a halat is cserével szerezzük be: tejtermékért zöldhagymát, retket, halat.

Ilyen volt...

...ilyen lett:-) (Isteni!:-)
No aztán van még "történés". Megérkezett a holland fiú, az önkéntes, az új segítség. Csak szuperlatívuszokban tudok róla írni: kedves, vicces, közvetlen, szorgalmas.... Minden munkát meglát, meg sem kell kérni, már indul is. Ha Léda "odapottyant", nem kérdi, hogy mit tegyen: keresi a lapátot és már viszi is a trágyadombra. Óriási segítség. A kecskefejésnél már nem is kell ott lennem, helyettesít. Kialmol, fát hord, etet, itat, fej, bármit megcsinál, amit csak kell. És nem is kérdez: látja, hogy mit kéne csinálni és már teszi is. Egy baj van vele, egy nagyon nagy baj: nemsokára elmegy, tovább...:-(
Hasonló dolgos magyar fiút/férfit szívesen fogadnánk...:-)


Itt pihenőidőben

Itt munkában



 Így tudtunk elmenni Kaposvárra a könyvtárban megrendezésre kerülő Hamvas Béla estre, ahol mi voltunk a "sajtszponzorok".:-)



Most több dolog nem jut eszembe...:-)

3 megjegyzés:

  1. Nincs mese.. hiába van itthon is dolog, mennem kell!!! :D

    VálaszTörlés
  2. Mennénk mi is megint, nagyon, de sajnos a haza egy hónapra magához -illetve Siófokra- rendelte a ház urát, így ketten maradtunk Borival a gazdaságra, ami nem kis feladat... :-( Szóval majd csak júliusban, de akkor nagyon. :-)

    VálaszTörlés