2013. július 7., vasárnap

Már július van...


Hihetetlen gyorsasággal rohan az idő. Sajnos ebből van a legkevesebb, pedig írni való lenne bőven. Azt például elfelejtettem megírni, hogy megérkezett kijavítva a fejőgépünk, és immár nem a Marika néni feji a tehénkéket, hanem a Zuram. (Marika néni azért át-át jár tejért.) Közben kihúztuk a villanypásztort és a "hölgyek" immár hazai pályán legelésznek nagy vidáman. Léda különösen vidám, mondhatni pajkos, már ha használhatjuk ezt a kifejezést egy 3 és fél mázsás állatra. Tegnap este például megviccelte a Zuramat és nem engedte megfogni magát. Egészen egyszerűen elszaladt. Először csak a villanypásztorozott részen belül, aztán kiszaladt a kapun, és usgyi. Szerintem kevesen láttak még vágtázó tehenet. Nem mindennapi látvány!:-)) Abszolút cseh vígjátékba illő jelenet volt, ahogyan szaladt Léda, utána meg a Zuram gumicsizmában, térdnadrágban, esőköpenyben, kezében a kötőfékkel. Először csak az istállóig szaladt, aztán át a szomszéd lucernásába, aztán vissza. Szegény Zsoltot nem fojtogatta a röhögés, ahogyan a sárban futott a tehén után, eléggé kilátástalannak tűnő hajszában. "Szólj légy szíves a Lajosnak", kiáltotta oda, amikor már elfogyott a türelme. Mire azonban visszaértem DrágajóLajosunkkal, Lédánk már be volt kötve az istállóban a helyére. Dollyt én már előbb bevittem a helyére, Léda meg gondolt egyet és saját magától bement utána. Csak előbb jól kihancúrozta magát.:-))
Tegnap este amúgy akadt más program is: megint gondunk volt a vízzel, vagyis a házivízművel. Úgy tűnik, hogy elromlott a nyomáskapcsolója, így "kézivezérlésre" kellett váltani, a Zuram rövidre zárta, így most ha vizet akarunk a házba, akkor kint a vízaknánál kell bekapcsolni a szivattyút, aztán ki, mert ezt nem teszi magától. természetesen javítva lesz, de hát vasárnap ugye...  (Mire ennek a bejegyzésnek a végére értem, a Zuram már meg is javította, elment a tartályból a nyomás, de most már redben.)
Nálunk a víz nagyon nagy kincs, naponta kb. 1000 litert használunk belőle: kb. 150 litert iszik naponta a két tehén, aztán a kecskék, nyulak, baromfiak. Mosás, főzés. A legnagyobb vízszükséglete furcsa módon mégis a tejnek van.:-)) Fejőgép mosás (2x2x40 l), üvegmosás, sajtkészítés eszközeinek mosása, stb. Szóval még jó, hogy kutunk van!:-))

A kecskék elfoglalták végre az (egyelőre kétszobás) akolt, így végre teljesen külön vannak az anyák és gyermekeik. Így viszont nem nagyon mennek el legelni, de sebaj, az akol mellett is van fű.

Ja, és még a karámon belül is szép a fű (egyelőre:-))


 

A múltkor eldicsekedtem a tehéntejből készült finomságaimmal. Most megmutatom, hogy mi a "kiindulási alap".:-))

Hát így könnyű, nem?!:-))
(Jól látszik, ahogyan kettéválik a tejszín és a tej. Így néz ki 4 l tej egy nap állás után.)
Elkészültek végre a szappanok is:

Zsályás-mentás és citromfüves

Citromfüves

Citromos

Citromos

Natúr

Kacatunk nagyon jó terelő, újabb és újabb bizonyságát adja rátermettségének. Ha a kecskék bemennek a szomszéd lucernásába, már szólni sem kell neki, magától indul és már tereli is ki őket. A múltkor Csinossal gyűlt meg a baja. Egyszerűen nem hagyta magát beterelni az akolba, mindig kicsusszant, elszaladt. Kacatunk egyszer csak megelégelte a "fogócskát", elkapta az egyik hátsó lábát, és annál fogva behúzta az akolba. Szerintem zseniális. És még csak alig egy éves.

Közben megérett az egyik nagy reménységünk a pincében: a kecske feta. Hihetetlenül finom lett, krémes, jóízű, pont jó sós, szóval nagyszerű. Salátákra, magában, krémlevesekbe kiváló lesz, de még ennél is jobb lesz pácolva: zöldfűszeres, olivaolajos illetve szarvasgombás olajban. Az egyik legjobb termékünk született meg.

2 megjegyzés:

  1. Hát az a tejecske nem semmi!

    Milyen kár, hogy annyira messze laktok, szívesen meglátogatnálak :D
    Nagyon jó lett a kecske szállás, én meg, -míg ti zöldülök-, addig én sárgulok, az irigységtől. Na jó, nem, csak rettentően vágyom a tágas tereket, és azt a sok munkát, amiben nektek osztályrészetek van.
    Szépek, és ügyesek vagytok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy dolgos kéz mindig elkél(ne).:-)) Ha sok munkát szeretnél, azt itt megkaphatod!:-)) Kosztért, kvártélyért.:-))

      Törlés