2013. május 22., szerda

Kacat


Új kutyánk, Kacat, nem csak aranyos, de úgy tűnik terelőkutyának sem utolsó. Először maga az ugatás segített a kecskék terelésében, aztán lassan-lassan kialakult az összhang közöttünk. Most már visszajön, ha behívjuk, elmegy az elbitangolt egyedek után is. Vele könnyebb lett az életünk, már ami a legeltetés részét illeti. Lesétálunk szépen a legelőre, ott leülünk az árnyékba, és nézzük, ahogy legelnek a kecskék. Közben simogatom, ő meg a lábamra teszi a mancsát, elvagyunk. Hallgatjuk a madarakat, és élvezzük az isteni illatokat. Most virágzik az akác és bodza. Hihetetlen illat leng be mindent, az erdőt, a legelőt, és az udvart. Vágni lehet az édes levegőt. Nem tudom, éreztétek-e már...

Munkában

Ugye milyen jól csinálom?:-))

Futás!!!!

Jövök már, jövök:-))

Gyerünk csajok, vissza a lucernásból!


A bodza illatról jut eszembe, itt lenne az ideje a bodzapezsgő készítésnek. Tavaly már csináltunk, isteni finom lett, csak nagyon óvatosan kell kinyitni fogyasztás előtt, mert egyrész balesetveszélyes, másrészt kifolyhat a földre, ami nagyon-nagy kár lenne.

Állományunk három új taggal bővült, akiket Galambokról hozott a Zuram, no meg egy utánfutót, mert elég volt a kölcsönkéregetésből. Állatokat, takarmányt, szénát kell szállítanunk nap, mint nap, tehát kell. Eredetileg csak az utánfutóért indult, de amikor megjött, három gödölye álldogált a fissen szerzett utánfutón. Gondolom, nem akarta üresen hozni a járművet.:-))

Lujza

Foltos (a névadója Máté, a kis segtségünk)

Szamár (mert tisztára olyan, mint a Szamár a Shrekből)

Máté, a névadó és juhász helyettes
Végre akkora lett a fű a legelőn, hogy kaszáltathattunk, így már szárad a téli takarmányszénánk.

Rendek

Jól adott a legelő
A héten érkezik még 2 új kecske, Bányáról (az is Bárdudvarnok része), egy családtól, akik 4 kecskét tartottak, sajtot készítettek, de nem lévén elég legelőjük, kaszálójuk, így felszámolják az állományt.
Szépen növöget a nyájunk. És közben jön a következő dilemma.
Lehetőségünk lenne nagyon jutányos áron (sőt csere által) hozzájutni két jersey tehénhez, akikről már írtam régebbi bejegyzésemben, ugyanis a szomszédunk el akarja adni őket, nincs elég ideje a gondozásukra, fejésükre. Mindkettő vemhes, januárban ellenek. Ami azt jelenti, hogy februártól napi 40 liter kiváló minőségű tehéntejünk lehetne, sajtnak, vajnak, tejszínnek, túrónak, és frissen eladni. Akkor viszont nem is kéne több 20-25 kecskénél.... DE: több széna kellene, több fű, és sokkal több munka... Ej, ej, nem egyszerű....

5 megjegyzés:

  1. Ha közelben lennél egy kis szénát adtam volna.

    VálaszTörlés
  2. Igen, én már éreztem, sőt nap mint nap érzem az illatot, amely ilyenkor májusban belengi a környéket. Mivel errefelé sok jázminbokor is van, az akác és a bodzaillat közé még jázmin is keveredik. Isteni. Nem cserélném el semmiért ezt az érzést.

    Ha van lehetőségetek a teheneket tartani infrastrukturálisan, akkor vágjatok bele. A környéken ha láttok olyan legelőt, amelyet elhanyagolnak, akkor ajánlkozzatok fel, hogy rendbe teszitek, a szénát meg gyűjtitek télire. Télen esetleg 1-2 szenázsbálát kell csak venni, a többit összegyűjtitek a nyár folyamán.

    VálaszTörlés
  3. A tehén sokkal igényesebb a takarmányra mint a kecske. A szénát is nagyon meg tudja válogatni (csak elpocsékolja, de nem eszi meg). Ha tartalmas tejet akartok, akkor azt ellátásban is bele kell tenni: lucerna és abrak is kell.
    Takarmány lehet télen a kukoricaszár. Csak az a probléma vele, hogy gépi vágás után csak körbálázni lehet. Azt sokkal kényesebb tárolni úgy mint kévében. Laci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs, hogy közbeszólók, illetve írok: a kecskének sem mindegy, hogy mit adsz, és hogy milyen minőséget. Azontúl, hogy szénát, télen a kecskét is abrakozni kell. És a kecske is pazarolja a szénát. Ami lepotyog, az már nem kell neki.

      Törlés
  4. Én is csak azt tudom írni, amit az előttem szólók. A szomszédos porták kaszálását elvégzitek cserébe a szénáért. Ez a mi kis falunkban is így működik. Nekünk is van olyan birtokunk, ahol lucerna és fű keveréke nő, és egy helyi farmer évente két-három alkalommal lekaszálja, a szénát pedig bálázza, és elviszi az állatainak. Tart szabad tartásban sertést, teheneket, lovakat, javarészt pónikat, bárányokat, kecskéket, and many many more...

    VálaszTörlés