2013. január 9., szerda

Dolgoztunk...


Hetek óta nem tudtam jelentkezni, mert dolgoztunk, nem volt idő. Dolgoztunk, méghozzá sokat. És amikor azt mondom, hogy sokat, akkor értsétek úgy, hogy nagyon sokat.:-)) Még Szilveszter napján is. Sok-sok fázisfotót akartam készíteni, de arra sem volt idő, persze azért lett néhány.

A befalazott spájz (egy L alakú beugró lett belőle lefalazva, azt kapta meg a vendégház fürdője) (Ja, köszöni szépen.:-))

Itt még megvan a cserépkályha, de már (sportzsargonnal szólva: melegít a "cserejátékos, az új radiátor)

Ekkora a spájzunk

Vakolva már, de glettelve még nem a konyha

Ez ám az építési terület!:-))


Már glett után az előszoba

Glettelve a konyha

A nappali

Szóval: a dadai házat végre teljesen kifizettük (megkaptuk már a pécsi ház vételárának felét)! A miénk!:-))
A felújítás folyik: kifestettük eddig a nappalit, konyhát, étkezőt, előszobát. Visszakerültek a radiátorok, van központi fűtés.
Kifestve a konyha, várva a csempézést és a konyhabútort

A nappali egyik fala egy erőteljes, érdekes bordós-terrakottás színt kapott
A mester munkában:-))

A cserépkályha hűlt helye


A vendégfürdő kibővült (falbontás), a spájz kárára (falazás), ami azért még így sem kicsi. A vendégház fürdője kialakítás alatt:

A mosdó és a tükör egy kis falfülkébe süllyesztve, ezzel növelve a teret. Áldjuk érte  a kőművesünket. Az ő ötlete volt, rengeteg egyéb kreatív, praktikus és költségcsökkentő ötlettel együtt.  "Áldassék a neve!":-))

Itt lesz a zuhanytálca

"Laokon csoport":-))

Egyre javul a helyzet:-))
Elvitték végre a cserépkályhát, így most hétvégén a hálószobánk kifestése következik, illetve a konyha-étkező-előszoba járólapjának festése. Már az előző tulajdonosok kiköltözésénél kiderült, hogy foltos a padló (olyan, mintha körülfestették volna a bútorokat), a pult elbontása miatt, annak helyén szintén nincs festve, így valahogy egy színre kell hozni a burkolatot. Vörösre, kicsit terrakottásra  (a mostani színnel megegyező)  fogjuk festeni.
Aztán irány az Ikea: az előre megtervezett konyhabútorunkat akarjuk még egyszer összenézni, mielőtt megvesszük. A jövő héten a Zuramnak sajnos Németországba kell utaznia dolgozni. Közben a a parkettás kiegészíti, javítja, csiszolja, lakkozza a nappali és a háló hajópadlóját. Én közben otthon összepakolok a költözéshez, illetve kifestem a fürdőszobát Dadán (csak a plafont kell, és talán a spájzot). Ja, és megveszem, és Dadára szállítom a konyhabútort egy barátunkkal. Szóval ez a terv.:-))
Közben a kőműves (azt hiszem már mondhatom, hogy barátunk:-)) csinálja a vendégház fürdőjét, csempézi, megcsinálja a felső szint "felállásait". Az a gyerekeinknek lesz berendezve, hogy bármikor jöhessenek hozzánk, függetlenül attól, hogy van-e vendég, vagy nincs. Ott csak egy zuhanyzó, wc, kézmosó lesz, egy nagy tér ágyakkal. Ja, és egy hatalmas terasz, nyugatra néző.

Persze Karácsony 2 napján mi is pihentünk, de rögtön utána "belecsaptunk a lecsóba", és ha véletlenül nem Dadán dolgoztunk, akkor különböző szaniterekért, festékért, radiátorért, csempéért rohangásztunk. Közben betegek is voltunk ("soha jobbkor":-)), illetve vagyok, mert azóta sem keveredtem ki belőle.

A karácsonyfánk

Pirike természetesen "segített díszíteni":-))

Íme a "segítség" eredménye:-))

Pici Betlehemünk (amiből Pirikét többször el kellett távolítani, lévén nem tartozik szorosan a Szent  Családhoz.:-))
Na, ez egy jó hosszú bejegyzés lett.:-))

5 megjegyzés:

  1. És milyen jó bejegyzés lett :D
    Gratulálunk a tulajdonhoz, hipp- hipp- hurrá!Örülünk, hogy a sok teendő között, azért jutott időd ezt a bejegyzést megírni.
    Sok- sok erőt és egészséget kívánok, hogy a rád váró feladatokkal megbírkózz, és hamarosan kizárólagos dadai lakosként jelentkezz.
    Ja, lehet, egy időtágító berendezés sem ártana most neked :D

    VálaszTörlés
  2. Jó egy ilyen kőműves, fél siker! Szépen alakultok, haladtok. Tetszik az a szín!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a "fej-széhez" mert igen jó "fej-sze" kell ekkora, nagy fához. Remélem a végeredményt megláthatom!
    Üdvözlettel: Balázs

    VálaszTörlés