2018. november 8., csütörtök

Most megint kezdjem úgy, hogy újratervezés???:-)


Komolyan mondom, már nekem unalmas!:-) De hát ez van! Hol van már az egyhangú vidéki élet, ahol minden nap egyforma?! Ugyan kérem, annak vége!:-) Használhatnék olyan hangzatos, modern kifejezéseket, mint a rugalmasság, az új -innovatív módszerek alkalmazása, a gyors reagálás a gazdasági környezet változásaihoz, meg hasonlók, de az igazság az, hogy a legpontosabb megfogalmazása a helyzetnek a következő: ami nem megy, ne erőltessük. Sem kitartásból, sem megszokásból.
A lényeg, a lényeg: felhagytunk a tejfeldolgozással. Nem vegzáljuk magunkat tovább egy délkelet-ázsiai gyermekmunkás bérért a sajt, vaj, túró készítéssel, csak azért, mert mi is a saját készítményeinket szeretjük. Eddig is valószínűleg a világ legdrágább sajtját (na, ez igen erős költői túlzás volt:-) ettük (a rendkívül magas előállítási költségek miatt), de most már a fizikai teljesítőképességünk határait is elértük: a vendégház, az építkezés, majd a jurta teljes kihasználtsága miatt megsokasodott teendőink miatt. Ezek mellett már tényleg nem maradt ideje, ereje a Drágámnak a tejtermékfeldolgozásra. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy eladjuk Fannit, a jersey tehenünket. Nagyon sajnáltuk, mert igen kedves, kezes jószág volt, de el kellett adjuk. Egy kedves testvérpár vette meg, akik most kezdenek bele a gazdálkodásba. Sok sikert nekik!

És itt jön az újra tervezés.: mert azért egy falusi porta nem lehet meg szarvasmarha nélkül, így most húsmarhák fognak legelni a Szarkafészek legelőjén. No nem egy gulya, egyelőre egy angus tehén a borjával, esetleg még egy angus borjú, akik szaporulatát kívánjuk majd értékesíteni, esetleg elfogyasztani.:-)
Az angusról annyit kell tudni, hogy kb. akkora, mint a jersey, csak jóval több rajta a hús. Teljesen ridegen tartható: télen-nyáron legelőn van, nagyon ellenálló fajta, a takarmányra nem túl kényes, szelíd jószág. A jövő héten érkeznek, igyekszem majd hamar képeket feltenni róluk.:-)

Ennyi az újratervezés, a többi dolgunk maradt a régiben. Illetve, majd elfelejtettem leírni, hogy vettünk egy kis darab földet!! Bizony! (3600 négyzetmétert!) Már céloztam rá régebben, hogy készülőben van egy új projekt, de nem akartam elkiabálni, no meg manapság földet venni nagyon nem egyszerű. Több okból sem: egyrészt itt a környékünkön nem szoktak az emberek eladni földet (nagy ritkaság, földet csak örökölni lehet), másrészt meg olyan bürokráciával jár, hogy az hihetetlen. Értem én az okát, csak nehéz így végig vinni. Először is meg kell egyezni az árban. Aztán megszületik az adásvételi szerződés. Azután kifüggesztik az szerződést, és ha akad valaki, aki szintén jogosult, vagy ráígér, akkor egy bizottság dönti el, hogy ki veheti meg. Az egész procedúra fél évnél is hosszabb volt. Közben a Drágám közben hivatalosan is földművelő is lett, hogy mindez megvalósulhasson. Nyilván nem várhattuk meg az eljárás végét, optimista módon elvettettük a kukoricát, bízva abban, hogy mi aratjuk le. Parlagon nem maradhatott.:-)  És mi arattuk le, rokoni-baráti segítséggel, kalákában, ahogyan régen csinálták. Köszönjük Ildikónak, Lacinak, Marcellnek és Lajos barátunknak! Ja, és volt egy extra segítségünk:

Íme a segítség!:-)
A mezőgazdasági munkák mellette egyre inkább a fogathajtásba is beletanul:-)

Baráti segítségünk volt az almaszüretnél is. Köszönjük Balu és Kata!

Nagy fa nagy embert kíván:-)
Azért a szüret után szórakozás is volt:-) Kocsikázás!:-)

Szórakozást az idén is a szüreti felvonulás hozott. Végre saját lóval, saját kocsival!:-)

A kisbíró, a bíró és Bíróné

A menet

Várakozás a továbbindulásra

Lajosunk feldíszített kocsija

Táncosok

Gazd'uram

Emelkedik a hangulat:-)

Libben a szoknya
Sajnos rossz dolog is történt, Csinos, a pónink lesántult. És úgy tűnik nem is akar javulni a lába. Nézte állatorvos, de azt mondta, hogy nem nagyon tehetünk semmit, várjunk hátha javul... A Csillával "rúgta össze port", jobban mondva a Csilla vele. Nem tudjuk, hogy történhetett, csak zajt hallottunk, és mire odaértünk, Csinos már alig állt a lábán. Az, hogy sánta szegény még nem lenne végzetes, csak fájdalmai vannak, és a hideg érkeztével egyre jobban húzza magát. Meglátjuk...



A végére tartogattam néhány nagyon hangulatos fényképet az őszi Szarkafészekről. Köszönet érte az alkotónak, Ádámnak!:-)






Ja, és végre befejezi Drágám a kemence púpját:



2 megjegyzés:

  1. Jó volt olvasni rólatok, szeretettel gondolunk az ott töltött napokra.Szegény póni.

    VálaszTörlés