2015. október 15., csütörtök

Újratervezés




Biztosan többen láttátok a Facebook-on a hirdetésünket: igen eladjuk a teheneket. Sőt, az egyiknek már van is gazdája: Léda a karantén feloldása után már el is költözik tőlük.
(Karantén: a kéknyelvűség miatt Somogy megyében szállítási tilalom van a kérődző állatokra. Ha nem lesz újabb megbetegedés kb. 1 hét múlva feloldják. Addig is, végig oltották kötelezően a kérődzőket az egész megyében.)
Szóval: újratervezés…
Mióta vidékre költöztünk, keressük az utat. Kezdtük ugye a kecskékkel. Aztán, szinte szó szerint, „beestek” a tehenek: Léda és Dolly. Aztán Dollyt eladtuk. Aztán rájöttünk, hogy a kétféle fejősállat, kétféle tej öngyilkosság: kétféle sajt és túró készítése, rengeteg plusz munka és energia. A tehéntejjel könnyebb bánni, sokkal stabilabb, kevesebb munkát ad, így aztán eladtuk a kecskéket, és az árukon megvettük a Bertát.
Berta (egy kedves vendégünk fotója)

Róza (szintén a vendégünk fényképe)
És itt kifújtuk magunkat egy kicsit.
Aztán számoltunk: osztottunk, szoroztunk: kettőnket a gazdaság nem tart el. Otthon én voltam a nélkülözhetőbb, így állásba mentem.
Aztán jött a tavasz, és a két tehén szinte egyszerre ellett, és úsztunk a tejben: napi 40-45 l. Drágám naponta kétszer csinált sajtot, közben ellátta az állatokat, fejt, metszett. Én munka után beszálltam a munkába: túró, tejföl, vendégház takarítás. És szombatonként a Petörke Portéka és a rendezvények. Ez így nem sok munka, hanem rengeteg. És végeérhetetlen a feladatok sora. És ez borzasztóan frusztráló. A Zsolt nézegette a mosogató fölé hajolva, hogy kint mekkora a fű, és, hogy már nagyon le kellene nyírni. Én nézegettem a koszos ablakainkat, hogy már nagyon meg kéne pucolni. De hiába, mert rangsorolni kellett, csak a legfontosabbakra jutott idő. Az, hogy a Zsolt megépítse a füstölőt, lemázolja az ablakokat, vagy, hogy én kalácsot süssek, megvarrjak valamit, házi tésztát készítsek, az csak álom volt. Sietséggel, rengeteg munkával és még több elvégzetlennel teltek a napok. 
És közben kiderült, hogy ami papíron kijön, az a valóéletben nem. Ez a rengeteg munka, energia és pénzbefektetés, ezen az üzemméreten nem éri meg. Drágám egy dél-kelet ázsiai dokkmunkás béréért dolgozik, napi 12-16 órát (velem együtt), szabadnap nélkül. Pedig papíron kijött a számítás.
Hát ennyi. Újratervezés.

Az állatok (a tehenek nélkül) persze maradnak. Sőt! Ahogyan a Facebookon már láthattátok, vettünk két kecskét.
Rozsdás és Mici



Ő Mici, a képet egy kedves vendégünk készítette

 Volt, aki „visszaesők”:-) megjegyzéssel illette tettünket. Így igaz. A kecskéket azért vettük, hogy saját magunk részére, meg persze a vendégház lakónak ne kelljen zacskós vagy dobozos tejet venni, meg sajtot, túrót. Mert az az igazság, hogy el vagyunk kényeztetve, a saját sajtunk, tejünk, túrónk után már nem szívesen esszük a boltit.

Tavasszal lehet, hogy még két kecskével növeljük az állományt… Ki tudja..

3 megjegyzés:

  1. Őszinte csodálattal figyellek Benneteket...Megjárjátok azt az utat, amit mi is, s bár a történetünk hasonló, mégsem ugyanaz. Kecskéink már nincsenek, sajtot csak megrendelésre készítek, helyi termelő tejéből. Falusi vendéglátásban jól jön a tejelő kecske, s bár magam is imádom őket, az általad is említett okok miatt beszüntettük tartásukat. Az állatsimogatóban éppúgy megteszi a nyuszi, a kutyus meg a cica is, tyúkokkal, kacsákkal és persze a csodás négylábúakkal, a lovakkal. A kert, az állattartás, a vendéglátás így is kitesz két munkaidőt, ugye? KB. egy évig voltunk mi is jelen a helyi termelői piacokon, rendezvényeken, s rájöttünk, hogy nekünk nem ez a járható út. Vagy nagyban kell gondolkodni, vagy a kicsihez kell bevonzani a vásárlóerőt. Mi az utóbbit tudjuk működtetni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan, ahogy írod. Nekünk is el kellett gondolkodni, hogy lépjünk-e előre egy nagyot méretben, de sajnos legelővel be vagyunk "szorulva", nem tudunk bővíteni. Itt senki sem ad el földet. Nekünk meg a félextenzív tartáshoz legelő kell(ene), istállózni nem akarunk, az a tej nem olyan... Meg drágább is.:-(

      Törlés
    2. Egyetértek veled. Ismerőseim körében - hasonló gondokkal küszködve - mégis páran inkább a tehén mellett döntöttek, mint a kecske. S bár a kecskesajt árban jobban eladható, a tehénsajt folyamatosabban készíthető és eladható, még ha kevesebbért is. A kecske laktációs ideje rendkívül rövid, s ha nem állsz rá érett sajtok gyártására és promótálására -plusz jövedelem, de ez is csak lényegesen nagyobb kecskelétszám mellett -, akkor marad a hobbi és a vendégellátás a reggeliben vagy a szóló vásárlásokkor. - Ez persze csak saját tapasztalat, nem tudom, mások, máshol hogyan okoskodtak. Én most úgy látom: ezt a kétszemélyes vendéglátás-állattartás-kert projektet kevesen vagyunk ketten működtetni, alkalomszerűen segítségre szorulunk mi is, ám ez nagyon nem könnyű...Ezekben a méretekben nem kifizetődő állandó alkalmazottat találni, márpedig mindenki a bejelentett fő munkaidős állásban gondolkodik... Tehát ha nagyot akarunk gondolni, akkor még több föld, még több alkalmazott...Csak át kell lendülni azon a betyár határsávon...

      Törlés