2014. február 20., csütörtök

Várakozás...


Itt van végre a tavasz! Nekünk ez (az oly kedvelt medvehagyma szüreten kívül:-) a következő állatnemzedék születését jelenti. A kecskék szépen hasasodnak, testük készülődik az ellésre.
Lédánk pedig,  hogy úgy mondjam "mindenórás".:-) Akkora hasa van, hogy ebből ikerellés is lehet. Már egyre többet fekszik, nyög, látszik, hogy már nehezen viseli. Nekünk már egy hete úgy tűnt, hogy mindjárt ellik, de aztán itt járt a "nyakkendős bika" (azaz az inszeminátor), hogy megnézze, aztán közölte, hogy még lehet, hogy két hét. (Persze azt sem zárta ki, hogy másnap  meglehet.:-) Rengeteg hasznos dolgot elmondott az elléssel és az azt megelőző takarmányozással kapcsolatosan. Például, hogy ilyenkor már nem szabad magas kalcium tartalmú eledelt adni neki, mert akkor a szervezete nem raktároz be belőle, hiszem elegendő áll rendelkezésre, így közvetlenül ellés után hirtelen nem lesz akkor mennyiségben, amekkorában kell. Tippeket adott a "szülőszobára" vonatkozóan is, hogy biztonságos legyen.
Drágám már két hete különszállásolta Szellőt, hogy a kisboci nehogy véletlenül a lába alá kerüljön. No, az aztán nem volt épp kis munka, a rendrakást ketten csináltuk, mert ez megint teljes átpakolással és több nap munkával járt. Ja, és iszonyú koszossággal.:-)

Az "új", elszeparált lóállás



Ugye mondtam!:-)
 Szóval szegény Lédánk jól "megnőtt", nyög, szuszog, és legjobban gazdája ölében érzi magát. Bújik, vakargatásra tartja a fejét, nyakát, gyakorlatilag, mint egy 400 kilós macska.:-)

Puszit!!!:-)

Szereti, szereti:-)


Szóval nagyon aranyos, és mi alig várjuk, hogy meglássuk a kicsinyét. Aki látott már kis jersey bocit, az tudja, hogy kevés szebb "kisállat" van, kicsit "Bambi-s", de olyan, aki nem szalad el, hanem hagyja, hogy szeretgessék. Kíváncsiak vagyunk, hogy üsző lesz-e, meg, hogy hogy fog kinézni, stb. Meg várjuk, hogy végre megint "saját" tejünk legyen, sajtot csinálhassunk... Egyszóval: boci, gyere már!!!:-)

Persze közben  történnek a dolgok, egyre többször kocsizunk ki Szellővel, akinek már nagyon hiányzik a legelő, amit eddig a hó fedett. Át kell pásztoroznunk, mert ezidáig a gyümölcsösben legelt, ott megindult a fákban a nedvkeringés, és a kis huncut "metszegetni" kezdte őket. Így, ha gyümölcsöt szeretnénk, át kell "irányítani" őkelmét oda, ahol nem tehet kárt.

Báloztunk is két hete, az általános iskola tartott egy nagyon jó hangulatú jótékonysági bált. A jegyvásárláson kívül tombolatárggyal is támogattuk a rendezvényt: kecsketejes szappant és  zöld-fűszeres olívaolajban pácolt fetát ajánlottunk fel, két csomagban.

Íme a sajtok


Végre végeztem az ősz óta halogatott varrással is.Nem maradhat a "szezonra" ilyen munka, tavasszal, nyáron nem lesz ilyenekre idő.
És elkészült (majdnem) az a bőrönd, amiben a kecsketejes szappanokat fogjuk tárolni, árulni.
Ki kellett szedni belőle a régi bélést, és decoupage technikával újrabéleltem. Már csak a szegély lefestése van vissza. Lehet, hogy kap még egy csinos csipkeszegélyt is. Ha kész lesz, azt is mutatom majd.
A kiszabott papírok

A "lemeztelenített" bőrönd

Kivülről

Első lépés


Nedvesen könnyebb a papírt a helyére tenni


Alá is kell ragasztó

Fölé is

Majdnem kész, már csak a szegély...

És miközben ezt a beírást készítettem....

9 megjegyzés:

  1. És mi újság Kacattal? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hál'Istennek megint vemhes!:-) Ő is.:-)
      Amúgy jól van.:-) Éjjelente őrzi a tyúkokat. Oppppsz, valamit elfelejtettem megírni. Sebaj, majd a következőben...:-)

      Törlés
  2. Vágyom egy kis "bocisimire"!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt elhiszem!:-) Mi is.:-) Viccet félre téve: rajtad múlik...

      Törlés
  3. Amíg e poszton dolgoztál, Léda megszült??

    VálaszTörlés
  4. De jó! És mi lett eközben???Jaj, nagyon izgulok veletek!:-) A börönd csudaszép...

    VálaszTörlés
  5. Mikor jön a folytatás????!!! Nagyon várom! :))))))

    VálaszTörlés