2012. november 13., kedd

Hát, ez egy nagyon rövid hétvége volt


De azért sok minden belefért.
Szombat délután (mivel még nem tudtunk lemenni Dadára) besétáltam a belvárosba, és megnéztem az ASZPIK nevű helyi piacot a Váradi Antal utcában. Nagyon jó kezdeményezés: voltak mézesek, lekvárosok, ékszerkészítők, szappanosok és barátainkkal is találkoztam: Lamine-nal és Simone-nal, akik kiváló kecskesajtjaikat árulták. Sajnos fényképezőgépet nem vittem.:-(

Az első piac plakátja



Vasárnap reggel azért csak lementünk Dadára, hacsak egy napra is, mert találkoznunk kellett a parkettással (rájöttünk, hogy nem bírunk mindent magunk megcsinálni, arra nem elég az idő), aki felcsiszolja és lakkozza a vendégház hajópadlóját, hogy végre az a rész nagyjából készen legyen. (Így is marad tavaszra ott munka: egy ablak és a nyugati bejárati ajtó levakarása és lazúrozása, mert a hideg miatt, már nem nagyon tudunk festeni külső nyílászárót.) Aztán átcuccolunk oda és jöhet a keleti oldal, vagyis a mi leendő lakrészünk felújítása. Ehhez azonban a hajópadlón kívül a központi fűtést is vissza kell állítani. Úgy döntöttünk, hogy feltöltjük, aztán ha bejönnek a nagy hidegek, akkor  fagyállóval fogjuk újratölteni. Ehhez viszont a radiátorokat ki kellett tisztítanom, szám szerint ötöt. Zsolt leszerelte, én kimostam. Hogy miért?


Hát ezért
Pedig ez a kép már egy forróvizes leöntés után készült, képzelhetitek, milyen volt előtte

Száradnak
A kékbe csomagolt vödörben várakoznak a szőlővesszők


Szóval radiátortisztító, forró, lúgos víz és hajrá! Cellánként sikálás belülről, aztán zsírkréta, filc lemosás kívülről. Elment vele a nap nagy része, de muszáj volt, mert elképzeltem, ahogy fűtéskor a sok pókhálóba ragadt por elindul felfelé a meleg levegővel..... A keleti oldalon, ahol még sok poros munka lesz, ott nem lesznek visszaszerelve, ott csak a csövek temperálják majd a levegőt.

Drágám folytatta a lazúrozást, a múltkor elkezdettek megkapták a második réteget. Sajnos a hűvös idő miatt nehezen száradnak, többet már nem nagyon hiszem, hogy tudunk mázolni. Maximum beltérieket.

Megy a munka

A leendő konyhánkat, nappalinkat. étkezőnket kipakoltuk teljesen, az ott nagyjából egy tér lesz, ami még sok munkát jelent.
Megint üresen, kopaszon, várva a kőművest


Upssszsz, a függöny fentmaradt

Szóval, megint ott tartunk, ahonnan indultunk.:-)) De lesz ez még "rosszabb" is!:-))

A másik ok, amiért lementünk, hogy a közben vásárolt szőlőket elültessük: Nérót, Moldovát, Pölöskei muskotályt, szóval rezisztenseket, amiket nem kell permetezni. Ezek fogják alkotni a lugast és a gyümölcsforrást egyben. A fenti, radiátoros képen látszanak a gödrök, amik várják őket. Sajnos elültetve nem tudtam őket lefotózni, mert addigra sötét lett, Drágám lámpafényben ültetett. Remélem az álmoskönyvek szerint, lámpafénynél ültetni az bő termést jelent.:-))

Közben elmentünk Marika nénihez jóféle tehéntrágyáért, a szőlő alá. Kérdeztük. hogy hogy van, mire azt felelte nagyon szomorúan, hogy "szegény lett". Leadták egyetlen tehénkéjét, mert "nem fogott borjút", így nem lesz teje. Sem a tehénkének, sem a néninek. A szegény lett kifejezést több értelemben használta: egyrészt nincs tehénke, akiről gondoskodnia kell, akinek szénát kell gyűjteni, takarmányt kell vinni, aki tejet ad, másrészt elmarad a jövedelem: elvitték helyből a tej egy részét, másrészt péntekenként a kaposvári piacon 5-6 ezer Ft-ot árult túróból, tejfölből. Most aztán se tej, se társ, se jövedelem. Mert a szegény egyedülálló öregeknek a jószágok egyben társaságot is jelentenek, napi elfoglaltságot, okot a napi felkelésre, indulásra. De nagyon szeretne egy másikat csak hát a "fiatalok".... Kímélni akarják. Azt is megértem, de azt hiszem rosszabbat tesznek, ha "kímélik". Hiányozni fog neki a jószág, a munka, a heti kaposvári elfoglaltság  és nem utolsósorban a pénz. Remélem lesz még Marika néninek tehénkéje!

Néhány képet készítettem útban Marika néni felé

Ő Húsvét (akkor született)




Lovak az alkonyatban

Az egyik dadai ház


A mi utcánk szürkületkor

Az egyik dadai "tanya"









Ezt a keresztet Marika néni gondozza, díszíti virággal


Ültetés után gyors pakolás a sötétben, aztán rohanás Pécsre.

A szőlőtőkékkel kaptunk ajándékba 10 tulipánhagymát, úgyhogy az első virágültetésünk is megvolt Dadán. Már nagyon várom a tavaszt, amikor ezek a tulipánok fogják díszíteni az udvarunkat.
Itt fognak pompázni

És még néhány fotó a Pirike rajongóknak:


Szokták mondani, hogy a macska az tiszta állat. Ehhez már kétség sem férhet
Vajon fogat is mosott?:-))


Lehet, hogy hiú is?:-))

Ez sajnos kicsit homályos


Azt hiszem elég volt a tisztálkodásból

6 megjegyzés:

  1. Olyan idillikus a vidék, jó álmodozni a képeken, a lovakon és közben megfeledkezni a saját radiátorainkról:) Szép napokat kívánok a sok munkához!

    VálaszTörlés
  2. Pirike akár az én Miskám tizenkét éve.További jó munkát nektek!

    VálaszTörlés
  3. Tudod,azért nem csak Pirike miatt nézek be Hozzád rendszeresen....Béke, nyugalom, optimista akaraterő sugárzik a soraidból, s a fotók...tényleg álmodozás. Olyan szeretettel írsz mindenről,- még a radiátorok csutakolásáról is -:)), öröm olvasni. Kedvet is kaptam, hogy az üvegmosó kefével végigjárjam én is a radiátorokat, mielőtt a gázfűtést beindítjuk (a kandalló még elegendő meleget ad az egész lakásban, egyelőre).További derűs kitartást a munkálatokhoz!. Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom tudod, hogy miattad (is)teszem fel a Pirikés képeket.:-)) De amúgy is tennék fel, mert olyan fotogén.:-))
      Az optimizmusra térve: ekkorát ugrani optimizmus és hit nélkül nem lehet. Ezek az én ejtőernyőim.:-))

      Törlés