2012. augusztus 17., péntek

Tüke piac


Tegnap első ízben rendezték meg Pécsett a Kossuth téren "Tüke Piac" elnevezéssel a helyi piacot. Működik már a Melinda utcában egy helyi piac, tudomásom szerint annak szervezői kezdeményezték ezt a központi helyen megrendezett másikat. Talán hagyomány lesz ebből, 3 hetente tervezik itt újra megtartani. Sajnos nem volt sok időm nézelődni, de elég sokan voltak, eladók, vevők egyaránt. A szervezők korhű ruha viselését kérték az árusoktól, ez csak részben valósult meg, érthető okokból, hiszen valljuk be, melyikünknek lóg otthon a szekrényben múlt század eleji ruhája...?
Nagyon jó, hogy végre a helyi termelők ilyen központi helyet kaphatnak a városban, talán kicsit javul az esélyük a multi szupermarketekkel szemben. Főleg, ha állandó időpontban, állandó helyen rendeznék a piacokat, hogy eladók és vevők rendszeresen, kölcsönösen hasznos módon, fontos bizalmi kapcsolatot kiépítve, egymást már ismerősként köszöntve találkozhatnának. Mindenkinek ez az érdeke, szerintem.
Hát így legyen!:-))
Sajnos fényképező gépet nem vittem.:-((

A jövő héten megint nem jelentkezem, mert következik a 2. szabadságunk, reményeink szerint festéssel, mázolással, szépüléssel. És talán egy kis pihenéssel....

Egy kis programajánlat (leendő) lakhelyünkről:




http://bkh2012.blog.hu/2012/04/01/bkh_2012_programterv

Szerencsés, hogy egybeesik a szabadságunkkal..-))



De addig még Mesterségek Ünnepe a Várban, mint minden évben. Talán utoljára, hiszen leendő állataink "röghöz kötnek" majd minket, de a mi földünkön, a magunk által választott életmód szerint.:-))
Érdekes dolog ez: egyszerre szabadság, mert mi választottuk, és többé nem lesz főnökünk, csak a természet és mi magunk, nem lesz munkaidő, illetve lesz, csak nem lesz korlátja... Másrészt bizonyos dolgok kimaradnak az életünkből. Ezek helyébe más örömök lépnek: a jól végzett munka öröme, a vevőink, vendégeink dicsérete, jóleső büszkeség birtokunkon, állatainkon szemünket legeltetve.
Piacnak, vásárnak pedig ott lesz nekünk a Petörke Portéka, ahol mi már a vásárasztal túl felén, eladóként fogunk állni, kecskesajttal, szappannal, szörppel, sokféle, magunk által készített portékával.

2 megjegyzés:

  1. Időről, időre, olvasom micsoda jó életetek lesz nektek! Boldog vagyok nagyon tőle.:-) Mikor tervezitek hogy végleg leköltöztök? Gondolom onnan nem szeretnétek bejárni. Mivel fogtok foglalkozni?
    Jó pihenést!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előbb még el kell adnunk a pécsi házunkat.:-((
      Jól gondolod, ott szeretnénk megélni: kecsketejből sajt, tejkészítmények (de valószínűleg egy tehenet is tartanánk), és falusi vendéglátásból, hiszen a ház úgy lesz kialakítva.
      Már vannak leendő vendégeink, még Németországból is.:-))

      Törlés