Halottak napja

A csütörtöki nap temetőjárással telt. Nekünk nem jelent terhet, kötelezően letudandó programot a halottak napja. Ez az emlékezés ideje. Fontos.
A temető hangulata ilyenkor más. Több az ember, több a virág. Mindenfelé a krizantémok jellegzetes illata leng, a mécsesek fénye különleges atmoszférát ad ezeknek a napoknak. Különösen az esti órákban szép a temető. Nyugodtan le merem írni, hogy szép, mert az. Főleg a régi temetők, mint például Pécsett a pécsbányai, ahol apai  déd- és nagyszüleim nyugszanak. Két éve lányom gyönyörű képeket készített ott, ahol érdekes, idegen hangzású, gótbetűs nevek állnak repkénnyel befutott, dőlt kereszteken, fejfákon a fák közt. A képek sajnos egy szerencsétlen adatmentés során elvesztek, így nem tudom megmutatni őket, pedig különlegesek és jól visszaadják a hangulatot, amit leírni próbáltam.
Miért fontos a halottak napja? Amiért a halottaink. Amiért minden, ami a múltunk része. És az elfogadás miatt, miszerint az élet része a halál. A mai ember mintha nem akarna erről tudomást venni. Régen természetesnek vették ezt. Ma már szemérmesen hallgatunk róla. Érdekesnek találom például, hogy bizonyos családokban nem viszik a gyerekeket ki a temetőbe, mondván  hogy "nem gyereknek való". (Sok dolog nem az.) Mintha meg tudnánk kímélni őket az élet és a halál valóságától. Igaz, nem vidám program, de az élet elfogadásához hozzátartozik a halál tényének elfogadása is. Ezt is meg kell érteni, együtt kell vele élni. A neveléshez ennek megértése is hozzátartozik  Álszent dolog, nem életszerű, ha nem veszünk tudomást az elmúlásról.  Szerencsések a hívő emberek, hiszen tudják, hogy a halál nem a vég, hanem az örök élet kezdete. Amire fel kell készülni.
Sajnos férjem édesapja és édesanyám sincs már köztünk, nagyanyám pedig pont egy évvel ezelőtt, november elsején halt meg, rájuk különösen sokat gondolunk.