2022. augusztus 24., szerda

Volt egy lovunk....

 Hogy mi vitte el? Az aszály? A multinacionális takarmánygyártók által felvert takarmányárak? A háborús spekulációk? Ki tudja... mindegy.

Csillát és csikóját kénytelenek voltunk eladni, nem tudtuk tovább tartani őket. 

Már tavaly, a kevés szénatermés után is felmerült az eladás kérdése, de még tagadtuk, hogy eddig fajulhat a helyzet, hogy meg kell válnunk tőlük. 

Ellenálltunk. Főleg én.  De június óta már a téli takarmányt etettük velük, mert üres volt a legelő. Ez így nem tartható. Mármint nekünk nem. Ugyanakkor tudjuk, ilyen ló nem terem minden bokorban, ilyen lovunk nem lesz több. Hiszen"anyám, én pont ilyen lovat akartam!"

Ám az igaszság az, hogy minden zokszó nélkül ment az új gazdájával. Nem törölgette a könnyeit, ment, amerre vezették. Vissza se nézett. Csak én ülök itt szomorúan, lovatlanul.

A vendégházban két idősebb "alkalmazott", azelőtt állattartók. Kérdezik: "elvitték a lovakat?

Igen, hangzik a válasz. "No, akkor mostantól más eteti őket..."

Ennyi lenne? Lehet, hogy szükségben ez ilyen egyszerű? Akkor miért nem ilyen egyszerű mégsem???😢