Gesztenyés Nap

A csütörtöki érkezésünk legfontosabb momentumát kifelejtettem az előző bejegyzésből. Este 8 felé, sötétben értünk le Dadára, és Kaposzentbenedek (helyi dialektusban: Szenbék, gondolom a teljes név túl hosszúnak találtatott :-)) felől érkezve egy szarvas ugrott át előttünk az úton. Szép volt, gyönyörű trófeával. Őzet már sokszor láttam, legutóbb természetesen azt is Dadán, de szarvast még soha nem volt szerencsém. Felséges egy állat.

Szóval szombat délután elmentünk a Kadarkúti Gesztenyés Napra. No nem a programok miatt, hanem  hogy együnk egy kis sültgesztenyét, és vigyünk haza is sütni.

Kézművesek árusították portékáikat, voltak mézzel, lekvárral, faragott dolgokkal, foltvarrott anyagokkal, gyógyfüvekkel. Aztán persze ott voltak az úgynevezett "búcsúsok".:-)) Nem tudom ismeritek-e ezt a kifejezést: műanyag játékok, limlomok, bóvlik. Ételsátrakba nem mentünk, ebéd után voltunk. A gesztenyét tűz fölött sütötték a gyerekek,  lukacsos fém serpenyőkben himbálták, rázogatták. Finom volt.

Friss gesztenyét nem vettünk végül, mert 1500.- Ft volt kilója, amit igencsak sokalltunk. Vettünk viszont valódi gesztenyepürét.
De a legjobb az volt az egészben, hogy találkoztam az unokabátyámmal és az unokanővéremmel, akik Kadarkúton laknak, ahol a nagynéném is.

Azt hiszem nem említettem (bár nagyon fontos momentum), hogy édesanyám erről a tájról származik, Nagyálláson született, ami egy kis puszta szerű település volt (mára már teljesen elnéptelenedett) Kadarkúttól nem messze. Annyira kicsi település, hogy amikor született 1941. december végén, talán 30.-án, a hatalmas hó miatt nem is tudtak elmenni anyakönyveztetni Mikébe, hanem csak január elején. Így a születési anyakönyvi kivonatában az áll, hogy 1942. január 2.-án született. Azt mondták nagyapámnak, hogy mivel lány, így még örülni is fog, hogy egy évvel fiatalabb lett. :-)) Így lettek apukámmal egyidősek. Szegény anyukám már nem érte meg, hogy a lánya visszaköltözzék családja származási helyére, 1995.-ben, Rebeka lányom születése előtt 2 héttel sajnos elvesztettük, rákban meghalt.
Ha valamelyikünk azt mondta, hogy Somogy megye, anyukám mindig kijavított minket, hogy az SOMOGY ORSZÁG.:-))
Több unokatestvérem és a nagynéném él itt a közelben, akik közül van akit 1-2 éve, de bizony van akit már 20 éve nem láttam. Most pont ők kettejükkel találkoztam.:-)) Hát persze alaposan meglepődtek, hogy mit keresünk mi ott...Talán mostantól többször látom őket. Terveinket hallva csodálkozást láttunk rajtuk, ahogy majdnem minden vidéki emberen, aki azt hallja, hogy egy városi kiköltözik falura és ott akar megélni. Nem tudom, mi lehet ennek az oka. Nyilván ők ismerik a falusi élet nehézségeit, náluk jobban senki, nem is akarok okoskodni, de azt gondolom, hogy ők már abban nevelkedtek, hogy ne termelj meg semmit, nem éri meg, menj dolgozz a városban vagy valakinél a faluban vagy a téeszben és vedd meg ott a hypermarketben (város) vagy a boltban. Igen ám, de közben a városi munkahelyek is megcsappantak. És falun a TSZ-eknek is rég vége. Akkor most mi legyen? Hááát, csak meg kéne próbálni helyben megélni.... Vannak barátaink akik ezt tették, és nem állítom, hogy könnyedén, de meg tudnak élni.
És mi az hogy könnyedén? Könnyű 3 műszakban dolgozni egy gyárban 24 éven keresztül (mint a Drágámnak), hónapokig még szombatonként is (néha vasárnap is)? (Az minimum heti 6 munkanap, ha jól számolom.) Vagy könnyű manapság szalag mellett dolgozni, nagyítóval kütyüket forrasztani  mindig ugyanúgy, ugyanazokkal a mozdulatokkal,  szintén 2-3 műszakban, úgy, hogy közben pisilni is úgy kell kéretőzni, és a karon órával járkálni és minden ajtón lehúzni az órát, hogy mindig tudják merre jársz, és mennyi időt töltesz anyagcserével? (Ennek hihetetlen falanszter jellege van szerintem.:-() És közben állandóan a bezárással fenyegetnek a válságra való hivatkozással, és folyamatosan nyirbálják a szociális juttatásokat és a kollektív szerződések nyújtotta védelmet, ugyanerre való hivatkozással. És ettől igencsak lehet szorongani, félni: mi lesz holnap.
A lényeg: egyik sem könnyű. Bocsánat a hosszú kitérőért, csak leírtam, ami eszembe jutott.
A vasárnap rendezkedéssel telt, itt az idő behozni a kályhákat, hiszen egyre hűvösebb van. Van ugyan központi fűtésünk, de  vendégház részen leszereltük a radiátorokat a festés miatt, meg aztán nem tudni, hogy télen hol leszünk, és ha mínusz 20 fok lesz, szétfagyhatnak a radiátorok. Az egyik szobában még megvan a gyönyörű cserépkályha, még nem vitték el. A jelenlegi hálószobánkba egy samottos kályhát tettünk. A konyhába egy szép teatűzhelyet hoztunk be az istállóból, de, hogy elférjen, át kellett rendezni a konyhát, ahhoz meg ki kellett pakolni a konyhaszekrényt. Aztán meg vissza, aztán meg takarítani. Szóval el is ment a délelőtt. Ja, és persze kályhacsövek nincsenek, úgyhogy azokat még venni kell, meg könyököket hozzájuk. A jövő héten megmutatom a kályhákat, most elfelejtettem lefotózni őket. Szokás szerint.:-))
Délután megint almaszedés téli tárolásra: válogatás,el rendezés, hogy nehogy el kezdjen rohadni.
Hát most ennyi fért a hétvégébe.