Érik a gyümölcs...

Kicsit közhelyszagú cím, de ha Steinbecknek jó volt...:-))

Ez olyan, mint ha Sieberz katalógusból ollóztuk volna:-))

 

Ez meg itt jómagam, bizonyítandó, hogy nem katalógusból vannak a képek, hanem igaziak.
Amúgy meg tán én is érek. Lassan.:-))

 

 

Amúgy minden értelemben gyarapodunk. Megszülettek apró "Kacatjaink". Két fiút hagytunk meg, tündériek, olyanok mint a töltött zoknik, pufókak, és az anyjukra hasonlítanak. Az apa "személye" bizonytalan, Drágám szerint Zsöme az esélyes, de mivel pont olyanok, mint a mama, így nem lehet tudni. Szokták mondani, hogy csak az anya biztos, szerintem pont az ilyen esetekre.:-)) Kacatunk igazán helyt állt a munkában, az ellés előtti nap (másnap hajnalban születtek) még lement terelni, aztán egyszer csak fogta magát, elindult hazafelé. Még egyszer visszanézett a Zsoltra, mintha azt mondta volna: Bocs Főnök, de most már mennem kell, közeleg az idő.

 

 

Itt még pár naposak, nem is nagyon kivehető a kép. Holnapra már a szemük is ki fog nyílni.

 

Kecskéink közben "beűződtek", így villámgyorsan szereznünk kellett egy bakot. Mivel a környékünkről nem sikerült, így (a sors fintora) Pécsre mentünk venni egyet. A "nagyvárosi ficsúr" neve Boldizsár lett (pontosabban Balabér Boldizsár, hol egyik, hol másik). Az ifjú titán rögtön a "tettek mezejére lépett", és teljesítette "férfiúi" kötelességét, kb. 12-szer.:-)) Na ő aztán nem lett depressziós (kecskéknél sajnos előfordul, hogy mély depresszióba esnek, ha elszállítják őket a megszokott helyükről, néha bele is pusztulnak). Párom mondta is, hogy miért lenne depressziós? Elhoztuk egy pocsék helyről, ahol egy disznóólban lakott, kapott helyette egy 140 négyzetméteres pecót, nagy udvarral, csodálatos kilátással. Ott egy diszó volt a szomszédja, itt kapott kapásból 12 feleséget. Ha ez depresszióba esik, akkor meg is érdemli!:-))

 

Balambér Boldizsár

 

Szereti, szereti...:-))

Folyton a lányok után jár, de ezt el is várjuk:-))

Kukucs!:-))
Itt tényleg fotóznak?:-))

Szóval jövő februárban sorban fognak születni a kisgidák, legnagyobb örömünkre.

Még egy érdekességgel adós vagyok, elfelejtettem leírni, amit a kecskéknél tapasztaltunk, hogy milyen erős a családi kötelék náluk. Az anyák még mindig a lányaikkal legelnek, jól elkülöníthetően, pedig azok már nagyok. Amikor a Dorka fia beteg lett, az anyja el nem mozdult mellőle, amikor az már csak feküdt, végig ott feküdt mellette, amikor megpróbált ingatag lábaira állni, akkor a fejével visszanyomta, mintha azt mondaná: maradj nyugodtan, feküdj szépen, ne kelj fel. Aztán a fejét a fiára tette nyugtatólag, és úgy feküdtek. Egészen addig, amíg a Zuram el nem hozta szegényt, hogy véget érjenek  kínjai. Szívfájdító volt látni ezt a szeretetet, szinte emberi volt...

 

Közben ideért az igazi ősz, az a lombhullató, deresítő. Íme néhány kora reggeli őszi kép:

 

Köd a völgyben

Józsi bácsi lovai

Jó sor a lósor?:-))



Dér

Ez nem fagyasztott birs:-))

Ez sem

 És végül:

Piri portré