Végre fejés

Nagy nehezen eljutottunk végre a fejésig. Úgy szerettük volna, hogy mostanra már elkészül a fejőház és a végleges akol, karám, és így rendezett körülmények között kezdjük meg  a fejést, további 10 fejőskecske beszerzésével.
Hát ugye: ember tervez... Az időjárás sem kedvezett, a kőművesünk is eltűnt (apropó: nem látta valaki a Janit?:-)) Szóval nem tudtunk tovább várni, így a fejőházban (amit még le kell rakni téglával, és amit még ki kell meszelni, néhány helyen vakolni, rendet rakni) megépült a fejőállás, és esténként már fejünk. (Képet legközelebb mutatok a fejőállásról.) Még csak délután vannak elválasztva a gidák, hogy fokozatosan hagyják el a szopást. Így még nem túl sok tej van, de ez fokozatosan szaporodni fog a teljes elválasztással és a fejés rendszeressé válásával. Keddtől már reggel is fogunk fejni. Eddig csak Helgát fejtük (neki született halva a gidája) és Mogyorót (erről is a követlező bejegyzésben).
Az eljárás a következő: az ideiglenes akolból egyenként felvezetjük a kecskéket a fejőházba, felsétálnak  fejőállásba, ahol egyelőre kézzel fejjük őket. Jobban mondva a Zuram feji őket, én meg navigálom a kecskéket és az ellátásukról gondoskodom. Utána mennek vissza az akolba (ha sikerül), vagy amerre látnak (ha úgy sikerül).:-)) Ez szépen hangzik így leírva, de a valóságban! Kedden kezdtük, úgy kellett őket felvonszolni az állásba. Tegnap már némelyik (Milli, Bebe) teljesen önállóan felsétált, betette fejét az etetőnyílásba, és már lehetett is fejni, miközben ő jóízűen falatozott a kukoricadara-zab keverékből. Van, amelyik ellenáll, van, amelyik ott marad, de nem eszik közben, csak néz. Szerintem mind bele fog szokni, napról napra könnyebb lesz.
A tejet egyelőre megisszuk (nagyon finom, kicsit édesebb a tehéntejnél), elajándékozzuk a szomszédainknak, illetve joghurtot oltottam belőle, majd beszámolok, hogy hogy sikerült.
Régebben aggódtam, hogy lesz-e elég legeltetési terület, de ahogy a Párom szokta mondani: "akinek bárányt ad az Isten, annak legelőt is ad hozzá". Hát valahogy így: találtunk elvadult akácost, amit imádnak a kecskék, vadrózsás területet (szintén imádják a hajtásait). Aztán szólt az egyik ittlakó, hogy rengeteg kaszálni valója van. Tegnap meg egy másik, hogy levágta a szénának valót, menjünk érte. A mivel tartozunk kérdésre (ha már fáradt a kaszálással) a válasz: majd adtok egy kis kecsketejet. 
Ez a falusi bartell nagyon tetszik. Először Lamine barátunkkal cseréltünk:  szarvasgombáért, villanyszerelésért egy levágott disznót kaptunk, meg kecskesajtot. Bettusékkal nem kokrétan cserélni szoktunk, hanem ők is mindig hoznak valamit, mi is adunk valamit. Barátaink, akik eddig segítettek munkával, majd jól megérdemelt pihenésüket tölthetik nálunk, extra falusi ellátással. Ez a helyi közösség útja szerintem: mindenki ad valamit a másiknak, ehhez nem kell pénz. Más közösségek helyi pénzt vezettek be, az átválthatóság megkönnyítésére. Az is jó, de az előbbi egyszerűbb. És nem terheli tranzakciós díj!:-)) Mi eddig kecsketejes szappant adtunk mindenkinek, mostantól bővült a "cserealapunk".-))