Hurrá nyaraltunk!!!!

De bizony ám!:-) Az igaz, hogy csak 2 napot, de akkor is!:-) Három év után…

Hogy hogyan??? Nyugodtan mondhatom, hogy isteni segítséggel. A szó minden értelmében.:-) (Az érintettek értik.) Kedves barátunk azt mondta: „Nem bírom már nézni a képeteket, menjetek már el valahová pihenni, három napot be tudok vállalni! Én parasztgyerek vagyok, mindent elintézek itthon, majd megmutatjátok mit-hogyan, Ti meg legalább pihentek.” Szóval így. Drágám mindent megmutatott: milyen takarmány- hol- mennyi, fejőgép használat, stb. Ráadásul még a vendégházban is voltak. Barátunk felajánlotta, hogy sajtot is készít, ha megmutatjuk hogyan kell, de inkább felajánlottuk a  szegényeinek a tejet (ugyanis egy 2000 adagos ingyenkonyhát is vezet). Így mindenki jól járt.:-)

Aztán jött a nagy dilemma: HOVÁ? Először azt terveztük, hogy csak úgy megyünk az orrunk után, amerre eszünkbe jut. A szabadságnak ez a foka szinte szédítő volt azok után, hogy 3 éve nem aludtunk máshol, mint a saját ágyunkban, Dadán. (Drágám kijavított: én aludtam máshol februárban, a kórházban a sérvműtétem miatt.:-) Aztán rájöttünk, hogy ez azért annyira rövid idő, hogy muszáj valami konkrétabbat tervezni, különben másfél nap után akár visszafordulhatunk a semmi közepéről, hogy haza kell menni.

Röpködtek az ötletek: túra a Pilisben, a Dunakanyar, Graz, Bécs, Galánta környéke… Körbe biciklizni a Fertő tavat. Ez nagyon szimpatikus volt, de rájöttünk, hogy ha csak két napja van az ember fiának, lányának, és azok fáradtak is, akkor talán azt a kis időt pihenéssel kéne tölteni, nem kerékpározással, gyaloglással, bár nyilván az is pihentető tud lenni. Szinte beleszédültünk a szabadságnak már a gondolatába is.

Akkor hová? Végül arra jutottunk, hogy oda kell visszamennünk, ahol az új életformánk ötlete felmerült, ahonnan elindultunk: irány a Balaton-felvidék. Sétálgatás, borozgatás, vízparton csücsülés, egy kis nosztalgiázás. Egy a lényeg: PIHENÉS! Kiszakadás a mindennapok rutinjából, egy kis SZABADSÁG!:-) Nem etet, nem fej, nem trágyáz, nem mosogat, nem a következő feladaton töri a fejét, hogy ezt is meg kéne, azt is meg kéne csinálni. Pihen!:-)

Nem terveztünk konkrét faluval, szálláshellyel, majd ott találunk.:-) Legalább ennyire legyen spontán. Persze az utolsó napon kiderült, hogy le kell menünk Pécsre, ott van egy-két elintézendő dolgunk. Ja, meg út közben be kell ugranunk a Hotel Kardosfába, beadni a séfnek árut. (Azt említettem már, hogy betörtünk a szállodaiparba? A Hotel Kardosfa tőlünk veszi a vajat, túrót, sajtot, tejfölt a vendégei számára. Bizony!:-)

A vége az lett, hogy este 5 körül tudtunk Pécsről indulni, egy nap már majdnem el is telt… Sebaj, lesz még kettő!:-)

Badacsonyban, a központban, csendes helyen találtunk szállást. Egy jó nagy apartman, vízre néző, hatalmas terasszal, kedves házigazdával. Két percre volt minden gyalog. Lepakoltunk és irány egy étterem, vacsora kettesben. Irány a „felsőpolc”!:-)

A teraszról...

Ez is a teraszról

Itten borozgatánk...

Este rádöbbentem, hogy nem kell ébresztő reggel, senkit sem kell megetetni, sem fejni. Nincs semmi „muszáj”.:-) Csak amit akarunk… Szédítő volt.

Ne értsétek félre, ezt az életformát mi választottuk, tudtuk, hogy mivel jár (na jó, csak sejtettük:-), szeretjük, de olyan jó volt végre egy kicsit mást csinálni. Olyan lehet ez, mint amikor valaki belefárad az általa szeretett munkájába, leteszi a tollat, ecsetet, főzőkanalat, eszközt, feláll, kinyújtóztatja a hátát, és elmegy sétálni egyet, hogy aztán pihenten ott folytathassa, ahol abbahagyta.

A napokat csavargással, borozgatással, evéssel töltöttük. Néztük a vizet a Szeremley teraszáról, beszélgettünk, tervezgettünk. Bejártuk a kedvenc helyeinket a Balaton-felvidéken: voltunk (többek közt) Salföldön, Ábrahámhegyen…

Megpihenve Salföldön

Jó kis pad ez.:-)

A reklámhordozónk.:-)

Aztán hirtelen az utolsó nap délelőttje lett, illett lassan hazaindulni… Vártak az állataink, a teendőink, az ÉLETÜNK.:-)

Hát mivel is kezdjem...

Mit is mondjak… Nincs mentségem… Illetve van. Dolgoztunk. Sokat dolgoztunk. Nagyon-nagyon-nagyon sokat dolgoztunk. És nem maradt idő a bejegyzésekre. Illetve, ha véletlenül maradt egy nyúlfarknyi, akkor másra kellett. Mondjuk nyaralásra. Mert idén, három év után, voltunk nyaralni. Bizony!:-)

De ne szaladjunk ennyire előre. Megpróbálom összefoglalni, hogy mi is történt ez alatt kb. 5 hónap alatt a Szarkafészekben. Ezzel már tartozom hűséges olvasóimnak. Ha vannak még… Tudom, hogy vannak, illetve lennének, ha volna mit olvasni.:-) Sőt úgy tudom, újak is vannak.:-) 

Szóval… Amint írtam, el kellett mennem dolgozni. Rendes munka, rendes munkaidő. Napi 9 óra munka, ¾ óra utazás. Azután otthon folytatni. Túró, tejföl készítés, fejés, állatok. És persze a vendégház. Ami szerencsére beindult. Egymásnak adják a vendégek a kilincset. Tehát még véletlenül sem panaszkodni akarok a sok munka miatt, sőt ez inkább dicsekvés… Csak hát… Változtatnunk kell majd egy-két dolgon. No, de megint kicsit előreszaladtam.:-) 

No még egyszer: ottan tartottunk, hogy lett olyan igazi, szokványos munkahelyem. Erről röviden csak annyit, hogy nagyszerű kollégáim vannak, jó a hangulat, sok munka, sok humor, baráti légkör, jó a hely, jók a körülmények, egyszóval teljesen elégedett vagyok. Ha már egyszer munkába kell járni az ember lányának, ha már egyszer el kell hagynia minden reggel Dadát, no akkor ennél rosszabb helyre ne kerüljön: pörgés van, sok dolog, változatos, értelmes feladatok, vicces, jó társaság, hamar eltelik a munkanap.

Így viszont a Zuram feladatai is igen csak megsokasodtak.  Az etetés-itatáson túl ő csinálja a sajtot, köpüli a vajat, sőt volt már, hogy a túrókimelegítés is rámaradt. És ez mindkettőnknek minden nap, szabadnap nélkül… Elfáradtunk…

No de ott tartottunk márciusban, hogy volt két borjúnk, két kis bika. És végre túl is adtunk rajtuk, és mindezt sikerült minimális ráfizetéssel.:-)  Hogy miért? Az inszemináció kb. 10.000.- Ft  volt. A marhalevél, krotália a fülbe, a hozzájuk szükséges vizsgálatok összesen kb. 20.000.- Ft. Napi 3.000.- Ft értékű tejet ittak meg ketten. És végül 4 hetesen 60.000.- Ft-ért sikerült eladni őket. Ki lehet számolni.:-(  De sebaj, végül is az a lényeg, hogy megszabadultunk tőlük.

Pedig milyen édesek voltak

A két kismalac szépen növöget. A szezon elején szabadok voltak, mint a madár. Oda mentek a birtokon belül, ahová akartak. Egészen addig, amíg hálátlan módon meg nem támadták a kertünket.

Apropó, kert!

Szabadon, mint a madár

Fajok talákozása

Szóval nekiláttunk a tavasszal, hogy most aztán olyan kertünk lesz, hogy csak na!:-) Na, aztán nem lett!:-) (Ez akár egy nagyon rövid, modern mese is lehetne.:-) Valami lett, de nem az, amit terveztünk. Felszántattuk, betrágyáztuk. Aztán elúsztunk a rengeteg munka miatt, így végül a két kedvenc: a zöldhagyma és a paradicsom került bele. Pécsről, a Zuram volt munkatárásától hoztuk a gyönyörű paradicsompalántákat, még gyönyörű, egyforma paradicsomkarókat is vettünk, hogy a szemnek is tetszetős legyen a végeredmény, amikor is, a palánták elültetésének másnapján a szabad életet élő malacaink odataláltak, és puszta szórakozásból (fura egy ízlésük van) az összes paradicsomtövet kettéharapták. Nem ették meg, mert rettenetes íze lehet (ennél még nekik is jobb az ízlésük), csak „megölték” őket…. Itt akár véget is érhetett volna kertünk rövid története, de nem! Maradt pár „cserejátékos” palánta, amit a Zuram még nem ültetett el, így azok kerültek a kertbe, drága malacaink pedig a „Bastille”-ba, vissza az ólba, ahonnan azóta sem lettek kiengedve. A kertet akartuk bekeríteni, de az aszály miatt annyira kemény a föld, hogy nem lehet a kerítésoszlopokat leverni. Sebaj, majd az ősszel...

Ezek a képek már nemrég készültek a paradicsomokról

Ilyen szép katonásan sorakoznak

Érés közben

Folyt. köv…