Ez az indulatmondat (ha van indulatszó, akkor indulatmondat is lehet, nem?:-) akár azért is állhatna itt, mert már megint le vagyok maradva a a blogírásssal (bizony, több héttel). De igazából azért jutott eszembe, mert megérkezett új barátunk (mondhatom így): Betyár!
Régóta szerettem volna egy terriert, sőt igazából úgy is fogalmazhatnék, hogy mindig is szerettem volna. De Drágám lebeszélt, sőt! EGY FOXIT??????? Na ne! Reméli, hogy ez komoly, mert viccnek nagyon durva!:-) Ahol terrier van, ott vége a vidám, gondtalan éveknek! Veszélyben a kert, a baromfi, a cipők, a közel-keleti helyzet, a világbéke, sőt, úgy "en bloc" az univerzum.:-) Egy új armageddon fenyeget (persze Bruce Willis nélkül). Sőt, amikor még viccesebb formában volt a Drágám, a Sörgyári capriccióból idézett: "Unatkozik sógorasszony, vegyen foxit!" (No jó, a filmben nem így hangzik el a mondat, de ez betudható annak, hogy Hrabalnak hiányosak voltak az ismeretei a foxikkal kapcsolatban.:-) Mert, hogy ha egy foxit nem foglalkoztatsz, nos az foglalkoztatja magát. Mert az önfoglakoztatás nagymestere. Bámulatosan ért a szabadidő haszontalan eltöltéséhez. (Ebben erős hasonlóságot mutat a kecskével.:-) Kiváló kreativitással találja meg a szórakozásnak legkülönbözőbb, legkártékonyabb formáit. A legötletgazdagabb embernek sem jutna eszébe megtenni, amit egy foxi, mindennemű erőlködés nélkül kitalál és megtesz. Ilyenkor, önvédelemből, az emberi "lelemény" arra szorítkozik, hogy megkösse vagy kennelbe zárja őkelmét, de ez nem szokta a kívánt eredményt meghozni. A foxi lelemény a legkisebb rést is megtalálja a "pajzson" és a már emlegetett Bruce Willist és Nikolas Cage-t megszégyenítő módon szökik meg, egy kár 2 méteres kennel tetején, vagy ássa ki magát. Igen, az ásás nagy szakértője ő, Monte Cristo,
Andy Dufresne (A remény rabjaiból) a kistáskáját nem vihetné, kitartását és ásóképességét tekintve. (Gyanítom, mindkét figura megalkotójának volt foxija.:-)
Szóval eddig ezért nem lehetett nekem foxim. Mondom EDDIG!!!!! Mert, hogy lett! Mit foxi? A foxik foxija, foxik őse, egy Parson- Jack Russel terrier, Betyár!
Betyár egy tünemény! Gyönyörű, okos, kedves, szófogadó! Imádom. Sőt imádjuk! Persze elhangzott már, hogy ő nem igazán hozza a foxis vérmérsékletet, ezért ilyen kezes.:-)
A történet elejét már ismeritek: sajnos két kutyánkat is elvesztettük a közelmúltban. A rókás veszteségeink sem ismeretlenek kedves olvasóim előtt. És lássuk be, drága Csipszünk sok mindenre alkalmas (no jó, nem sok mindenre, de speciel a szarvasgombát megtalálja), de házőrzésre nem, Sőt, örülünk, ha nem tesz benne kárt a róka, amilyen pacifista kutya szegényem. Szóval baromfiudvar őrt kerestünk. Nézegettük a menhelyi kutyákat, talán egy jó kis hűséges keverékkutya megóvna minket a rókától. Én többször felvetettem, hogy talán róka ellen egy igazi rókagyilkos kutyára lenne szükség, egy foxira, akinek már a neve is mutatja, mire való. (Egy igazi nomen est omen kutya:-) A fent említett foxiellenérvek következtek. Én a jelentős anyagi és erkölcsi kárra hivatkoztam (azért erkölcsi a kár, mert azóta vennünk kell a tojást, ami szerintem irtó nagy szégyen), sőt, megvallom
őszintén, kis túlzással, már a tojásrántotta, sütemények eljövendő teljes hiányára hivatkoztam. És lassan megtört a jég. Kedvesem belátta, hogy ez már félég sem tréfa, vállalni kell a nem kis kockázatot, ami a foxival jár, egy teljesen sivár, sütemények nélküli élet elkerüléséért. Úgy döntött, nem olyan nagy ár az a kis armageddon, ahhoz képest, hogy mi marad a földön, ha a sütemények teljesen eltűnnek színéről.
És akkor megtörtént a csoda: foxikat kezdett el nézni a neten. És mutogatta őket: ugye milyen aranyos ez, ugye milyen helyes az? És aztán megtalálta Betyárt. Egy éves, már vadászott, sikerrel, csak, hogy túlméretes a drága, nem fér be a kotorékba. Nekünk ez nem baj, itt kapja el rókakomát a legelőn, nem kell, hogy el is menjen érte. Itt újra feléledt veszélyérzete a Drágámnak, "Jaj, baj lesz ebből vitéz Uram".:-) Elkezdte húzni az időt: először helyet kell neki csinálni. Ez igaz is, de a hely csak nem akart elkészülni. Én arra hivatkoztam, hogy el fogják előlünk orozni ezt a kincset, ezt a csodát. Aztán a sarkamra álltam: vagy a Betyár vagy a sütik nélküli sivár élet! Itt már nem babra megy a játék, jön a tél, jön a róka, és vége a valamelyik előző blogbejegyzésben büszkén mutogatott baromfiudvarunknak. Végső aduként a karácsonyi gyöngytyúkleves meghiúsulását dobtam be, majd azt, hogy én csak ma érek rá kutyáért menni, utána hetekig nem, és akkor lőttek a karácsonyi menünek. Ez hatott.:-)
Elmentünk érte, beleszerettünk, elhoztuk. És rácáfolt a foxik rossz hírére, mert egy tünemény.
 |
| Az első este ijedtsége |
 |
| "Azt hiszem nagyon mérges vagyok, vagy mégsem?" |
 |
| "Jé, egy cica!" |
 |
| "Szabad a cicával barátkoznom, kérem?" |
 |
| "Szép cica" |
 |
| "Asszem leszek a barátod" |
 |
| "Ugye Te is csíped a testi kontaktust?" |
 |
| "Hova keveredtem, egy cica akinek kutyája van..." (Csipsz) |
 |
| "Na ez már azért mégiscsak túlzás!" |
Szóval van egy terrierem, illetve már csak volt az enyém, mert a Zuram elszerette tőlem. Már az övé. (Így persze a miénk.:-) Még karba is veszi (nagyon szereti őket, de ilyet nem szokott csinálni a kutyákkal).
Aztán egy napon baleset történt Betyárral, de ezt a Drágám fogja leírni (csak győzzétek kivárni), mert ő volt tanúja. Gyorsan mindenkit megnyugtatok, már jól van Betyár, ahogy mondani szokták: kutya baja!
(Ezt a bejegyzést ajánlom drága, törött bokájú, fekvőgipszben senyvedő, unatkozó barátnőmnek!:-)
