Ez is, az is...

Megint sok idő eltelt. Közben nem sok minden történt. Illetve de...

Hát a szomorú hírekkel kezdeném. Futókacsáinkat elvitte a róka. Már megint. A szívem szakadt meg értük, imádtam a két Holovácot. Mert, hogy végül is ezt a nevet kapták. Nagyon aranyosak voltak és nagyon szerették egymást. 2 méternél messzebb sohasem távolodtak el egymástól.
Az esti lepihenésüknek külön koreográfiája volt: Holovác 1 előre ment az istállóba, ahol a szállásuk volt, felderíteni, hogy tiszta-e a levegő, biztonságos-e a hazatérés. Óvatosan bemerészkedett, körülkémlelt. Közben folyamatosan dumáltak egymással, valószínűen részletes beszámolót tartott Holovác 2-nek, hogy mit is talált az istállóban. Holovác 2 pedig, mintha nem lenne teljesen biztos Holovác 1 megfigyelő képességében, folyamatosan kérdezgette: "De tuti csak a régi asztal áll ott? Biztos csak a nagy barna szekrény van ott? Nem lehet, hogy abban bújt el valami fenyegető dolog? A jászolban is megnézted? És a biciklik mögött? És a fejőgép mellett? És? És? És? " Egyre türelmetlenebbül faggatta Holovác 1-et, aki továbbra is gyorsan válaszolgatott:" Azt hiszem nincs itt semmi. Azt hiszem, csak olyan tárgyak vannak itt, amik már reggel is itt voltak. Azt hiszem, a jászolban sincs senki. Azt hiszem, biztonságos. Azt hiszem már bemehetünk." Ja, és mindez óraművi pontossággal 5 órakor történt, nem előbb,nem később. 3/4 5-kor lejöttek a legelőről, nagyon lassan, óvatosan, folyamatosan hápogva, kommunikálva egymással, félve mindentől, mert iszonyú gyávák voltak. Ezen nincs mit szépíteni, ennyire "besz@ri" lényeket én még nem láttam, mint ők. Meg ilyen bénákat sem, állandóan estek-keltek. Annyi eszük nem volt, hogy kikerüljenek mondjuk egy edényt, nem, átmentek, jobban mondva átestek rajta. Bele gödörbe, lyukba, lábosba, átesve gallyakon, tűzifán, baltán, kerítésdróton. Erről mindig az a vicc jutott eszembe, amikor a kupec mentegeti a lovát, amikor az megy a szakadéknak: "nem vak, csak bátor".:-) És én pont ezért a besz@riságukért, az állandó csetlés-botlásaikért, a folyamatos dumálásukért imádtam őket.
Először az egyiküket vitte el a róka, mire a másik teljesen kétségbe esett. (Rajta is voltak külsérelmi nyomok, de először még megúszta.) Állandóan a párját kereste, szaladgált riadtan hápogva, esve kelve, kereste, kereste. Majd a szívem szakadt, annyira sajnálni való volt riadt magánya. Annyira elesett volt (általában is és átvitt értelemben is). Azt hittem, hogy belehal társa elvesztésébe. Aztán a róka megkönyörült rajta, őt is elvitte. Azt hiszem, hogy ez ebben az esetben eutanázia volt, nem gyilkosság. Követte szeretett partnerét a halálba is. Amúgy ők okozták a saját halálukat. Egy idő után fent a karámban ültek el, nem voltak hajlandóak a biztonságos istállóban aludni. Drágám egy darabig esténként lecipelte őket kézben a szállásukra, de egyszer feladta, azzal, hogy ááááá, nem lesz bajuk, a többi állattól majd tart a róka, nem megy közéjük. De ment.

Íme a két Holovác: (Egy kedves vendégünk képei)

Aki nem lép egyszerre...

Mennyire látszik az összhang kettejük között.

Párhuzamos árnyak

A másik rossz hír: elveszett Remco (Hamvas) Béla Caruso. A legutolsó nevét tavaly nyáron kapta Erika barátnőmtől az (általa kiválónak hitt) énekhangjáért. (Az első három nevének eredetét azt hiszem már leírtam.) A múltkor már egyszer elveszett, és már éppen a nekrológját fogalmaztam, amikor 2 hét után hazakerült. Koszosan, sebekkel tarkítottan. A Drágám szerint benősült valahová.:-) Hát mit mondjak, ha ez így van, ritka egy viharos szerelem lehetett.:-) Most már 3 hét telt el, így aztán kezdek aggódni.

Néhány kedvenc képem Béláról a "Nehéz az élet" című fotósorozatból:

Nézzétek ezt az arcot!:-)

"Meddig kell ezt még elviselnem?"

"Belehalok"

És íme a cica, akinek kutyája van:

Sőt, két kutyája:-)

Dadán minden állatnak nehéz sora van

És most jöjjenek a  jó hírek!

Lédánk megellett új gazdájánál. Átmeneti gyengélkedés után anya és LEÁNYA!!!! (Hurrá!!!!)
már jól vannak. A boci neve Mazsola.

Születés után
(nem tudom, észrevettétek-e a csodás szempillákat)

Immár a kötelező (randa) fülbevalóval

Ne tévesszen meg senki a kép, még nem legel:-)
Csinos a "póráza", nem?!:-)

 És Rózánk is megellett Wouteréknél, és neki is LEÁNYA lett (még egy hurrá!). A boci neve Frida.

Szereti, szereti:-)

Aztán jó hír még, hogy lassan megjelennek a pályázatok, és olyan is lesz közte, ami nekünk jól jönne, úgyhogy lehet, hogy pályázunk.
Jó hír még, hogy ITT A TAVASZ!!!!! Lassan neki kezdhetünk végre a veteményesünknek és a többi tervünknek. De ez egy újabb bejegyzés témája lesz.