a blogírással (is). Vagy nem csak kissé?:-) Egyre több szemrehányást kapok, hogy "mi lesz már!?"
Rengeteg minden történt, talán ezért is nehéz felvenni a fonalat. Hol is kezdjem?
Szóval eladtuk a kecskéket. Mindet. Illetve majd' mindet, kettő herélt bak maradt, ők várják, hogy átlényegülhessenek szalámivá...
 |
| Az utolsó képek a nyájról |
 |
| A két "túlélő", ők maradtak |
Hogy miért adtuk fel a "kecskeüzemágat"? Egyszerűen nem volt gazdaságos. Illetve nem ebben a méretben. Eltelt az első teljes év, és kiderült, hogy ennyi kecskéből nem lehet megélni. Két út maradt: vagy teljesen felszámoljuk, vagy felszaporítjuk az állományt legalább 40-50 anyakecskére. Ez utóbbinak akkor lett volna értelme, ha napi 80-100 liter tejet fel tudnánk dolgozni. De nem tudunk. Nemcsak gazdaságosan nem tudjuk, fizikailag nem tudjuk. A mi eszközeinkkel nem. És itt a kulcs. Eszközök. Fejlesztenünk kell, vagy feladni. Mi az elsőt választjuk. De nem folytatjuk a kétféle fejősállat, kétféle tej, nagyobb választék elvet. A kecskék árán vettünk egy előhasú üszőt (ez a laikusok kedvéért: "elsőbálos" (elsővemhes) leendő tehenet jelöl), mégpedig egy újabb jersey-t, Bertát. (A nevét az "Ady vonal" folytatása miatt kapta. Amúgy nagyon illik rá.:-) Berta kiváló vérvonalú, az anyja aranyérmes, a "Róna féle" vonal.
 |
| Berta |
Egyszóval: kecskék el, újabb tehén be. Márciusban fog elleni, ugyanúgy, ahogyan a Léda, mert, hogy ő is vemhes!:-) Márciusban már 3 bocink lesz, Rózával együtt. És még több tejünk.
No igen, több tej... Meg kell csinálnunk a sajtkonyhát. Pályázni fogunk. Nem akartunk, de muszáj lesz, mert ezt már nem tudjuk önerőből megvalósítani. Legalább 2-3 millió egy teljes sajtkonyha. No akkor aztán lesz kapacitás, meg mennyiség. Apropó mennyiség. Mindenki azt kérdezte, hogy végeztünk-e piackutatást mielőtt ebbe az egészbe belekezdtünk. Mi őszintén válaszoltunk: nem. Mire végeztünk volna piackutatást: ha nekem lenne sajtom, Te megvennéd?:-) És valóban, a felvevőpiaccal nincs gond, sőt! Nem tudunk annyi terméket előállítani, hogy jusson mindenkinek. Szerettünk volna érett sajtokat csinálni, de egyszerűen nincs idejük megérni. A múltkor már a csepegtetőről vitte el valaki a félkész sajtot, mondván, hogy nála otthon is meg tud érni.:-) Mondjuk az is igaz, hogy nincs túl nagy mennyiség. Ha bővítünk, természetesen újabb értékesítési csatornákat is kell keresnünk. De ezzel nem lesz gond!:-)
Azon a vasárnap, amikor elvitték az utolsó kecskéket, a délután már a Petörke tó partján ért minket, a strandon.
Szóval, kecskék nélkül sokkal könnyebb az élet, néha már este 8 körül végzünk!:-) Először gondoltunk rá, hogy majd lesznek még kecskéink, a feta miatt, de aztán arra jutottunk, hogy nem ér az a feta annyit!:-) Magunknak csinálhatunk vásárolt kecsketejből is. Aztán ahogy beleszoktunk a "könnyebb" életbe, arra jutottunk, hogy nem tartunk kecskét. Minden tavasszal veszünk Lamin barátunktól két herélt kisgidát, hogy legyen az állatsimogatóban, aztán mikor télre megnőnek, "mennek a háztól".
Amúgy ez a nyarunk még a kecskékkel együtt is könnyebb volt, mint a tavalyi, hála önkénteseinknek. Az elsőt már mutattam itt a blogon, Jeroen-t, a holland fiút. Nagyon sokat tanultunk tőle (és a többi önkéntesünktől) a toleranciáról, az előítéletek felesleges, ártó voltáról. Jeroen visszaadta a hitünket az ifjúságba.:-)
Aztán jött Kata, hihetetlen kedvességével, szorgalmával, vidámságával, toleranciájával. Tőle is sokat tanultunk.
 |
| Kata munka közben |
Aztán jött Judit a precízségével, megbízhatóságával, és több havi lemaradásomat hozta be a fűszerkertben és az adminisztrációban és ki tudja még hol nem.:-)
És ha ő nincs, nem tudom, hogy jutottunk volna el a Zselickislaki Nemzetközi Kiállítás és Vásárra, ami két napos rendezvény volt, és közben majd' minden otthoni teendő rá maradt.
 |
| Ott jelentünk meg új termékünkkel, a szarvasgombás vajjal |
 |
| A stand berendezés alatt |
 |
| Kóstoló |
És volt Timi, aki a szakmai gyakorlatát töltötte nálunk (falusi turizmus tanfolyamra járt), és aki bekerítette végre a fűszerkertet.
És aztán jött Andris, aki nagyon fiatal volta ellenére férfiasan helyt állt szorgalmával, állatszeretetével. Tőle is sokat tanultunk.
És volt még egy segítségünk, egy "családi önkéntesünk", Olivér, aki közben családunk tagja is lett, és aki művészi munkájával két évnyi lemaradást hozott be: elkészítette a cégérünket és útjelző tábláinkat, hogy vendégeink végre könnyebben idetaláljanak. Drágám kitalálta, előkészítette a faalapokat, Olivér megfestette, Drágám pedig kihelyezte. Íme az alkotási folyamat:
Szóval vendégházunk megszerezte a "hét napraforgós" minősítést, ahogyan az a képen is jól látszik.:-)
Most egyszerre ennyi, majd folyt .köv..
Úúúúú, de hosszú lett!:-) Lesz ember, aki ezt végigolvassa?:-)
